Oroszország újraindítja Hold-programját - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren kedden, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen.

"Folytatjuk az új generációs szállítójármű és a nukleáris űrenergetikai technológiák létrehozását, amelyben nyilvánvalóan nagyon jó eredményeink és egyértelmű előnyeink vannak. Újraindítjuk a Hold-programot" - mondta az orosz államfő.   

Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrszférában, annak ellenére, hogy kívülről megpróbálják akadályozni a fejlődését. Arról is szólt, hogy Moszkva kész a nemzetközi együttműködésre az erre  hajlandó partnerekkel. Leszögezte, hogy Oroszország nem készül elszigetelődni és hogy Oroszországot lehetetlen elszigetelni. Emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió az országot sújtó totális szankciók ellenére is képes volt elsőként műholdat és embert az űrbe felbocsátani, szovjet űrhajós tette meg az első űrsétát, és szovjet volt az első Hold-szonda és az első női űrhajós is.      

Az orosz elnök az űrközpontba meghívott fehérorosz hivatali partnere jelenlétében sürgette, hogy a Roszkozmosz orosz űrvállalat biztosítson repülési lehetőséget fehérorosz űrhajósok számára. Kitért a két ország közötti együttműködés lehetőségeire, Vosztocsnij továbbépítésétől kezdve a plazmahajtómű kifejlesztéséig. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egyebek között azt hangoztatta, hogy Fehéroroszország minden helyzetben Oroszország mellett marad és kész az együttműködés megerősítésére.   

Alekszandr Mitykin, a Lavocskin Tudományos és Ipari Társaság elektromos rendszerekért felelős helyettes főkonstruktőre a RIA Novosztyi hírügynökség szerint pénteken közölte, hogy Oroszország - 46 évi kihagyás után - a tervek szerint augusztus 22-én ismét missziót indít a Holdra. A Luna 25 automata állomás a Föld körül keringő égitest déli pólusán gyakorolja a lágy leszállást és kutatásokat fog végezni a Hold felszínén.       

A Luna-26 a tervek szerint 2024-ben indul térképészeti küldetésre, a Luna-27 várhatóan 2025-ben a talajt fogja tanulmányozni, a Luna-28 pedig, előreláthatóan valamikor 2027-2028-ban talajmintát gyűjt majd és folytatja az orosz űrhajósok leszállási technikájának kidolgozását.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 471 megtekintés

Videó: 52 645 369 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534346

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh