http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5166-a-bt-ele-terjesztik-a-palesztin-allam-megteremteserol-szolo-javaslatot#sigProId2b3ec3a1bd
Mahmúd Abbász palesztin elnök telefonon közölte John Kerry amerikai külügyminiszterrel, hogy az Egyesült Államok halasztási kérelme ellenére a palesztin fél már hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszti a palesztin államiságot meghatározó dokumentumot.
Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter mindenesetre hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a világszervezet eljárásainak hosszadalmassága miatt a szavazás áthúzódhat 2015 elejére.
Jordánia várhatóan még hétfőn szétosztja az ENSZ BT tagországai diplomatáinak azt a határozati javaslatot, amely Ciszjordánia területén két éven belül egyoldalúan életre hívná a palesztin államot. A palesztinok úgy határoztak, hogy nem várják meg a javaslat benyújtásával a BT öt nem állandó tagjának cseréjét, noha az új összetételű testület számukra kedvezőbb lenne.
A jeruzsálemi közszolgálati rádió értesülése szerint a december közepén elfogadottnál keményebb megfogalmazású határozati javaslatról van szó.
Száeb Erekát palesztin főtárgyaló pénteken közölte, hogy az eredeti, december 18-ai szöveghez nyolc új kiegészítést fűztek, amelyekben egyebek mellett Kelet-Jeruzsálemet jelölték ki a jövendő Palesztina fővárosának, és követelték a palesztin foglyok szabadon engedését egy meghatározott menetrend alapján.
A javaslat mindazonáltal várhatóan nem szerzi meg a minimálisan szükséges kilenc ország támogatását a 15 tagú testületben, és így Washingtonnak nem kell vele szemben vétót bejelentenie.
A javaslat felszólítja Izraelt, hogy 2017 végéig vonuljon vissza az 1967-es határokig. Az amerikai külügyminiszter - egy meg nem nevezett munkatársa szerint - ellenezte a határozati javaslat benyújtását, és arra kérte a palesztin elnököt, hogy azt halassza el a márciusi izraeli választásokig, mert az amerikai külügyi szakértők szerint egy esetleges határozat az izraeli keményvonalasokat erősítve kedvezőtlenül befolyásolná az izraeli parlamenti voksolást.
Kerry közölte Abbásszal, hogy Washington szükség esetén megvétóz egy ilyen döntést, és jelezte, hogy esetleg gazdasági szankciókkal is sújthatják Rámalláhot, ha mégis a BT-hez fordul.
A kérést a BT-hez benyújtó Jordánia ENSZ-nagykövete, a testület arab képviselője hangsúlyozta, hogy Jordánia a tanács tizenöt tagországának konszenzusos döntésére törekszik.
Forrás: MTI