Görögország nem szétzúzni, hanem helyrehozni szeretné az Európai Unió kereteit, mert úgy véli, azokon belül meg lehet találni a válaszokat a nyitott kérdésekre - jelentette ki szerdán Brüsszelben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök.

A baloldali radikális Sziriza vezetője külön-külön tárgyalt Jean-Claude Junckerrel, Donald Tuskkal és Martin Schulz-cal, az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökével. A megbeszéléseket követően optimistán nyilatkozott. Azt mondta, bízik abban, hogy kormánya jó úton, jó irányba halad, és sikerül a véleménykülönbségekre közösen, életképes és mindenki számára elfogadható megoldást találni.

"Az Európai Unió története a nézeteltérések története, de végül mindig kompromisszumra, megállapodásra lehet jutni" - fogalmazott a radikális baloldali politikus, hozzátéve: tiszteletben fogják tartani a népszuverenitást, a felhatalmazást, amelyet a választóktól kaptak, és az Európai Unió szabályait egyaránt.

Közös sajtótájékoztatójukon Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke méltatta, hogy a görög miniszterelnök körbeutazza Európát, tagállamok és az uniós intézmények vezetőivel egyeztet, amit az együttműködés és nem a széthúzás jeleként értékelt. Schulz úgy vélte, hogy Ciprasz ezáltal lehetőséget ad a párbeszédre, amely lehetőséget teremt a kompromisszum és a konstruktív megoldások számára.

"Az utóbbi években a hétköznapi görögök állták a számlát, ideje, hogy azok is hozzájáruljanak a megoldáshoz, akiknek van pénzük, akik kimenekítették a vagyonukat az országból" - fogalmazott Martin Schulz.

Ciprasz egyedül a Martin Schulz-cal folytatott megbeszélés után állt az újságírók elé, de kérdéseket itt sem tehetett fel neki a sajtó. A pár perces sajtótájékoztatót az EP-elnök szóvivője azzal zárta le, hogy Ciprasznak el kell érnie a Párizsba tartó gépet.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kora délután rövid közleményben tudatta: a Görögországnak nyújtott pénzügyi segítséggel összefüggésben olyan megoldást kell találni, amely az egyeztetésekben érintett minden tagállam számára elfogadható.

"Az egyeztetések az eurócsoportban zajlanak majd. Nehezek lesznek, együttműködést és párbeszédet követelnek majd meg, valamint határozott lépéseket Görögország részéről" - nyomatékosította Tusk.

A közlemény utolsó mondatában az Európai Tanács elnöke ezt írja: egyetértettek abban, hogy az Európa előtt álló más jelentős kihívások terén milyen fontos az Európai Unió egysége. Ezzel Tusk arra utalhat, hogy a görög kormány a múlt héten zavart okozott az európai uniós diplomáciában, amikor gyakorlatilag kihátrált az EU állam- illetve kormányfőinek közös nyilatkozata mögül, amelyben Oroszország felelősségét hangsúlyozták a kelet-ukrajnai erőszakcselekményekben, s további szankciókat helyeztek kilátásba Moszkvával szemben.

Ciprasz Párizsban: a görög kormány realista javaslatokat tett egy tartós megoldás érdekében

A görög kormány olyan realista javaslatokat tett európai partnereinek, amelyek tartós megoldáshoz vezetnek Görögország, illetve a görög adósság szempontjából, kis időhöz és kis levegőhöz juttatva az országot, hogy elindítsa a szükséges reformokat - mondta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdán Párizsban Francois Hollande francia államfővel folytatott megbeszélését követően.

A görög kormányfő, akit délelőtt fogadtak Brüsszelben az uniós intézmények vezetői, úgy vélte, hogy az Európai Unió stabilitását a gazdaságpolitikának a növekedésösztönzés irányába történő megváltoztatásával lehet biztosítani.

"Új megállapodásra van szükség, hogy visszatérhessünk a növekedéshez. hogy megerősítsük a munkahelyteremtést és a társadalmi kohéziót" - hangsúlyozta Ciprasz, s megismételte, hogy Európának nem kell félnie az új görög kormánytól. Azt is hozzátette, hogy Athén szerint Franciaországnak "meghatározó szerepet kell játszania" ebben a gazdaságpolitikai váltásban.

A görög miniszterelnök egy négyéves reformprogramra tett javaslatot az Európai Uniónak a hitelmegállapodások előírásainak enyhítése érdekében, pénzügyminisztere, Jánisz Varufakisz pedig Európai Központi Bankot próbálta meggyőzni a görög pénzintézetek működéséhez szükséges finanszírozás fenntartásáról.

Francois Hollande a sajtótájékoztatón úgy vélte, hogy "itt az ideje, hogy hosszú távú megoldás szülessen" Görögország számára a szolidaritás szellemében, de azt felelősségteljesen kell kidolgozni.

A francia elnök jelezte, hogy tiszteletben kell tartani a görögök szavazatát, ami "egyértelmű, erős ez én is szeretném kimondani, hogy a megszorítás egyetlen perspektívaként többé nem elfogadható". Ugyanakkor - mint arra Hollande emlékeztetett - "az európai szabályokat is tiszteltben kell tartani, amelyek mindenkire nézve kötelezőek ... és a megállapodásokat is, különösen az adósságot illetően".

Ezzel a francia elnök arra utalt, hogy Párizs nem támogatja a 320 milliárd eurós görög adósság eltörlését.. A francia elnök kiemelte, hogy osztja a görög miniszterelnök célkitűzéseit egy hatékonyabb, a politikai szempontokat jobban figyelembe vevő és a növekedés felé orientáló Európáról.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 863 megtekintés

Videó: 52 657 434 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535314

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh