Alapos tényfeltárást ígér a német kormány a hírszerző szolgálat (BND) és az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) együttműködése körül kipattant titkos megfigyelési, adatgyűjtési ügyben.

A hétfőig nyilvánosságra került információk szerint a BND éveken keresztül fésülte át adatbázisait az NSA-tól kapott keresőkifejezések - például mobiltelefonok száma és számítógépek azonosítására szolgáló IP-címek - alapján, amelyek révén az amerikai szolgálat német és más nyugat-európai cégekről és személyekről szerezhetett adatokat, illetve folytathatott megfigyelést. Ez ellentétes a BND tevékenységét szabályozó előírásokkal, valamint a BND és az NSA együttműködéséről szóló megállapodással.

Az ellenzék a BND elnökének leváltását követelte, és a konzervatív CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) részéről is botrányosnak minősítették az esetet és úgy vélekedtek, hogy személyi változásokat is fontolóra kell venni. A hétfői berlini kormányszóvivői tájékoztatón azonban Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő azt mondta, hogy előbb a tények alapos feltárása következik.

Az ügyről a Der Spiegel című hírmagazin írt először csütörtökön az online kiadásában, a beszámoló szerint a BND 2008-ban észlelte a rendellenességet, de csak 2013-ban, az NSA titkos adatgyűjtő programjai körül kirobbant botrányok nyomán vizsgálta át az NSA-tól kapott keresőkifejezések - úgynevezett szelektorok - listáját, és a vizsgálat eredményéről nem tájékoztatta a szervezetet felügyelő kancellári hivatalt, hanem csupán felkérte az NSA-t, hogy tartózkodjon az ilyen visszaéléstől.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap viszont arról írt, hogy a BND már 2008-ban értesítette a kancelláriát, hogy az NSA megpróbálta kihasználni az együttműködés adta lehetőséget európai hadiipari cégek és akár politikusok elleni kémkedésre. Egy 2010-ben keletkezett dokumentumban - amely az akkori kancelláriaminiszter, Ronald Pofalla felkészítését szolgálta az amerikai kormányzat képviselőivel folytatott tárgyalásaira - a BND ismét figyelmeztetett az NSA visszaélésére.

A kormány megerősítette a lap értesülését. A fordulat révén a kancelláriára az a gyanú vetül, hogy nem lépett fel az NSA német érdekeket és más nyugat-európai országok érdekeit sértő tevékenysége ellen. A helyettes kormányszóvivő azonban tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Bild am Sonntag beszámolójának alapját képező dokumentumokból nem lehetett rendszerszintű problémára, hiányosságra következtetni.

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint az NSA egykori informatikusa, Edward Snowden által leleplezett titkos adatgyűjtő programok német vonatkozásainak kivizsgálására alakult parlamenti (Bundestag-)bizottság kezdeményezésére a BND-nél indult átfogó vizsgálatok megállapították, hogy az NSA-tól kapott keresőkifejezések közül akár 40 ezer adat feldolgozása is sérthetett német vagy más nyugat-európai érdekeket.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 326 967 megtekintés

Videó: 51 197 206 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7328734

Jelenleg az oldalon

15
Online

Interreg CE1013 REFREsh