Az amerikai szenátus kedden 67-32 arányban megszavazta az a törvénytervezetet, amely véget vet a jelhírszerzésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) azon gyakorlatának, hogy tömegesen és válogatás nélkül gyűjtse a telefonhívások címzettjeire és időtartamára vonatkozó metaadatokat.

Az NSA az úgynevezett Freedom-törvény értelmében ehelyett indokolt esetben, célzottan, a külföldi hírszerzést felügyelő titkos szövetségi bíróság (Foreign Intelligence Surveillance Court, FISC) felhatalmazással folytathat megfigyelést, az adatokat pedig a kormányzat helyett a kommunikációs cégeknek kell majd tárolniuk, a gyakorlatuknak megfelelően, jellemzően másfél éven át. AZ NSA fél éven belül fogja elveszíteni jogosultságát a metaadatok gyűjtésére és tárolására.

A törvénytervezet egyúttal meghosszabbítja a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - vasárnap éjfélkor lejárt - arra szóló felhatalmazását, hogy üzleti adatokat gyűjtve nyomozzon feltételezett terroristák és kémek után. Megkönnyíti a szövetségi hatóságok számára az olyan gyanúsítottak lehallgatását, akik a mobiltelefonjaiktól gyakran megválva igyekeznek elkerülni a megfigyelést.

A megszavazott törvénytervezetet, amelyet a képviselőház szerdán 338-88 arányban fogadott el, Barack Obama elnök a Twitteren üdvözölte, mert az szavai szerint egyszerre erősíti az amerikaiak polgári szabadságjogait és nemzetbiztonságát. Obama várhatóan szerdán fogja aláírni a jogszabályt.

A törvény tervezetének a demokraták és a legkonzervatívabb republikánus szenátorok összefogásával történt megszavazása politikai győzelem a reformot támogató demokrata elnök és vereség Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője számára.

McConnell eredetileg változatlan formájában kívánta meghosszabbítani a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után elfogadott, és a hatóságoknak nagyobb jogkört biztosító, a terrorizmussal gyanúsított személyek megfigyeléséről rendelkező úgynevezett Patriot törvény vasárnap éjfélkor lejárt hatályú rendelkezéseit. A jogszabály 215-ös cikkének megtartása változatlan formában őrizte volna meg a metaadat-gyűjtést.

A szenátus leszavazott három olyan, a törvénytervezetnek a képviselőház által elfogadott változatának módosítását célzó indítványt is, amelyet McConnell és Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus elnöke is támogatott. A jogszabályt a szövegmódosítás után vissza kellett volna küldeni az alsóháznak, ami meghosszabbította a jogi felhatalmazás nélkül álló NSA bénultságát.

A törvénytervezet elfogadását üdvözölte az Amnesty International egy rendezvényére videolinken bekapcsolódó Edward Snowden is, aki két évvel ezelőtt leleplezte az NSA titkos adatgyűjtési gyakorlatát. Snowden, a Moszkvába szökött amerikai informatikus, történelminek nevezte a kongresszus döntését, amely által az amerikaiak megkérdőjelezték azt a régi állítást, miszerint hírszerzés mindig a legjobb érdekükben cselekednek.

A 2001-es Patriot jogszabály két mozaikszót is tartalmazó teljes neve: USA PATRIOT Act, azaz Uniting and Strengthening America by Providing Appropriate Tools Required to Intercept and Obstruct Terrorism (a.m: Amerika egyesítése és megerősítése a terrorizmus feltartóztatásához és megakadályozáshoz szükséges megfelelő eszközök biztosítása révén). A "patriot" szó jelentése "hazafi".

A kongresszus mindkét házában eredetileg 2013 októberében beterjesztett Freedom-törvénytervezet elnevezése ugyancsak betűszókból áll. A USA FREEDOM Act első két szava a Uniting and Strengthening America by Fulfilling Rights and Ending Eavesdropping, Dragnet-collection and Online Monitoring kifejezés rövidítése. Ez nagyjából azt jelenti, hogy "Amerika egyesítése és megerősítése a jogok valóra váltása, valamint a lehallgatás a tömeges adatgyűjtés és az online megfigyelés leállítása révén. A "freedom" szó annyit tesz: "szabadság".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 649 megtekintés

Videó: 52 645 563 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534349

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh