http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/583-izraeli-sajto-szerint-a-moszad-hajtotta-vegre-az-irani-robbantast#sigProIdc75c40db63
Tizenheten életüket vesztették, tizenöten pedig megsebesültek az iráni harcászati központban végrehajtott robbantásban. Az áldozatok között a Guardian összefoglalója szerint feltehetőleg egy rakétafejlesztő mérnök is van. Az iráni vezetés kategorikusan tagadta, hogy az izraeli titkosszolgálat állna az akció mögött, azt állítva, hogy a bázison található robbanóanyagok okozták a tragédiát. A robbanás erejét jellemzi, hogy a lökéshullámot még a 48 kilométerre fekvő Teheránban is érezték.
Ugyanakkor a vezető izraeli napilap, a Yedihot Ahronot és a Ha’aretz is azt állítja, hogy a Moszad hajtotta végre a támadást. A lapok egyébként részben egy amerikai blogger, Richard Silverstein blogjára hivatkoznak, amely szerint a Moszad ezúttal is a Mujahideen e-Khalq (MEK) iráni militáns csoporttal együttműködésben hajtotta végre az akciót. Silverstein azt állítja, hogy a MEK segítségével a Moszad számtalan, az iráni vezetés elleni támadást bonyolított le; az akciók a dokumentumok meghamisításától az atomtudósok meggyilkolásán át a katonai bázisok ellen végrehajtott támadásokig terjednek.
A mostani robbantás áldozatai között van Hassan Moghaddam, a Forradalmi Gárda parancsnoka, akit az iráni média a rakétatudomány egyik úttörőjeként jellemzett. Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala nem válaszolt a média kérdésére, vagyis arra, hogy a Moszad követte-e el a támadást.
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter múlt pénteki nyilatkozata szerint "akaratlanul is következményei" lennének egy, az iráni atomlétesítmények ellen irányuló izraeli támadásnak. A Pentagon főnöke ugyanakkor szigorúbb gazdasági és diplomáciai nyomás alkalmazását követelte Iránnal szemben. Ezzel Washington csatlakozott Moszkvához az iráni támadás ellenzékeként. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban nagy hibának nevezte az esetleges döntést. Lavrov úgy fogalmazott: "nem ez az első alkalom, hogy Izrael hivatalos képviselői Irán ellen végrehajtandó esetleges csapásokról tesznek említést. Ez súlyos hiba lenne, előre nem látható következményekkel".
Forrás: vg.hu Kattintson ide...