Az Economist cikkéből: A cégeknek fogy a pénze, ami súlyos következményekkel jár dolgozóik számára… Egyre több munkás nem kapja meg bérét… Az infláció visszaszorítása érdekében tett erőfeszítések fájdalmas mellékhatásokkal járnak. Kínában az egyre szűkülő hitellehetőségek miatt a pénzszűkében levő vállalatok felfüggesztették a bérek kifizetését a fizikai munkát végző dolgozók számára. Ma már a korábban irigyelt állami szektor is érzi a pénzhiányt. A sok ezer kilométeres vasúthálózaton folyó munkák szinte teljesen leálltak, a munkások pedig arra panaszkodnak, hogy nem kapták meg fizetésüket.

Milyen üzenetet próbálnak a társadalom felé közvetíteni Kínáról? „Ezek a kommunisták Kínában aztán tényleg tudják, hogyan kell vezetni egy kapitalista gazdaságot! Európánál vagy Amerikánál jobban csinálják, az biztos! A szocializmus valahogyan „kiokosítja” az embereket.”

Mi egy kicsit másképpen látjuk a helyzetet. Az Economist szerkesztői, akik mellesleg még soha nem találkoztak olyan diktatúrával, amiről ne tudtak volna egy-két jó szót szólni, úgy tűnik falba ütköztek Kína esetében. A kapitalizmus reménysége (a kommunista Kína) le van égve, a földet érés pedig nem lesz zökkenőmentes.

Miután évekig dicshimnuszokat zengtek Kínáról és az élettel teli kínai „szabadpiacról” az Economist szerkesztői szemben találták magukat a rideg valósággal, melynek eredménye a kínai kommunisták hiperaktív, a lehetetlenségig stimulált gazdaságának lepadlózását taglaló fenti gúnyirat.

Ezt természetesen nekünk nem kellene értenünk. Ez a társadalmi üzenet az elitnek szól, végtére is a kínai kommunisták gyilkos önkényuralmi gazdasága a nyugati anarchista és „szabad” gazdasággal szemben sok mindent jól csinált. Néhány további szemelvény a cikkből:

Kínában általában a nagyszámú és sokszor igen messziről bejáró ingázók az elsők, akik a pénzhiányt megérzik. Egy februári törvénymódosítás megtiltja a munkaadóknak a fizetések visszatartását, amennyiben a cégnek a szükséges pénz rendelkezésére áll. A törvény sajnos nem sokat javított a 150 millió vidéki ingázó helyzetén, akik a fizikai munka oroszlánrészét végzik az országban. A 2008-ban előirányzott 600 milliárd dolláros élénkítő csomagot nagyjából elköltötték. A központi kormány utasította az állami bankokat, hogy fogják vissza a hitelezést az infláció megfékezése érdekében, ami a július hónappal záródó 12-hónapos időszak alatt 6,5% volt, majd szeptemberre 6,1%-ra csökkent.

A Wenzhou városában az elmúlt hetek során kialakult hitelválság eredményeként több tucat üzletember, cégét magára hagyva elmenekült, több ezer dolgozót hagyva maga mögött kifizetetlenül. Az állami cégek sincsenek sokkal jobb helyzetben. A sínfektetés két rekordéve után a vasút is súlyos gondoknak néz elébe. A kormány meggondolta magát korábbi gyorsvasút-építési elképzeléseiket illetően, miután júliusban két halálos kimenetelű szerencsétlenség is történt.

A döntésben ugyanakkor jelentős szerepe volt a hitelforrások kiapadásának is. Az angol nyelven megjelenő China Daily lap szerint a vasútiparban dolgozó ingázók jelentős része hónapok óta nem kapott fizetést. Az elégedetlenség egyre nő a munkások körében. Az állami média által idézett egyik vasúti vezető elmondta, hogy a China Railway Engineering Corporation, az ország legnagyobb mérnöki cégének dolgozói július óta 2000 keresetet adtak be a hatóságoknak. Egy másik lap, az Economic Information Daily szerint a pekingi vezetést rendkívüli módon aggasztja a sok bérhátralék és a tiltakozások növekvő száma. A cikkből kiderül, hogy a vasúti projekteknek mindössze egyharmada halad a tervek szerint.

A hatalmi elit nyilván szerette volna szembeállítani Kína „életerős” és kvázi felülről irányított gazdaságát (saját jelzőik) a nyugat kaotikus és irányíthatatlan (saját jelzőik) gazdaságával, de úgy tűnik Kína a vártnál gyorsabb ütemben esik darabokra. Az állami kézben levő kínai központi bank nem kezeli túl jól a földet érést.

A rothadó, üresen tátongó kínai városok és hitvány, dülöngélő felhőkarcolók, a tékozló és korrupt központi bank, a menekülő vállalkozók és az egész országban erősödő erőszakhullám (ami olyan súlyos, hogy hivatalosan már nem is írnak róla) komoly jelzések a probléma súlyosságát illetően.

A kínai csoda halott. Annyira mondhatjuk valódinak, mint amennyire a késői huszadik század fogyasztói őrülete az angol-amerikai „zsenialitás” termékének tudható be. Nem. A modern, irányított történelem lényege nem más, mint az elit által irányított pénzalapú élénkítés és központi banki bőkezűség. Aki ezermilliárdok felett rendelkezik, az egész világ felett rendelkezik. Ilyen egyszerű. Ez nemcsak az Egyesült Államokra, de Kínára is igaz.

Mi valóságos akkor Kínában? A fejlődés jelenlegi állapota? Netán a pénzügyi hatalom? A kínai központi bank, a nyugati központi bankokhoz hasonlóan, több tízmilliárd dollárt tud meglebegtetni, hogy elhitesse a világgal a kínai csoda valódiságát. Igen, a kínai nép egy ősi, bölcs és hatalmas kultúra örököse, de egy országot nem lehet 30 év alatt felépíteni. Vagy igen?

Szerintünk nem. Központi banki szuper-pénz nélkül nem lehetséges. Tőlünk azonban azt várják, hogy ennek ellenére elhiggyük a csodát, ahogyan azt is el kell hinnünk, hogy a kínai központi bank zseniális technokratái képesek lesznek „zökkenőmentesen landolni” ezzel a hatalmas országgal, akármit is értenek ezalatt. Hát hazudna nekünk az elit? Tényleg megtenné?

Amikor eljön az összeomlás, márpedig jön, a háromlábú szék mindhárom lába kitörik. Amerika, Európa ÉS Kína sem lesz képes tovább hajtani a modern, központi bankrendszeren alapuló gazdaságot. A világ a történelem eddigi legnagyobb válságába süllyed. Hogyan tovább?

Az elit vajon a függöny mögött várja, hogy bonyolult projektjük következő jelenetét elkezdhessék? És mi lesz az? A világkormány?

Forrás: idokjelei.hu