http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9476-juncker-a-targyalasok-felgyorsitasara-szolitotta-fel-az-egyesult-kiralysagot#sigProId1a014aec2d
Az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről és a jövőbeli kapcsolatrendszerről szóló egyeztetések felgyorsítását sürgette az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.
"Egyértelmű, hogy a brit kormánynak még világosabbá kell tennie az álláspontját ahhoz, hogy egyetértésre jussunk a jövőbeli viszony kérdéséről" - mondta Jean-Claude Juncker.
"Ketyeg az óra, mindössze egy év van hátra. Itt az ideje, hogy a szavakat szerződésekbe, a vállalásokat egyezményekbe foglaljuk, a jövőbeli kapcsolatokról szóló javaslatokat és kívánságokat pedig működőképes megoldásokká formáljuk" - fogalmazott.
A bizottság elnöke leszögezte: "különösen fontos", hogy London konkrét tervekkel álljon elő az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti határokra vonatkozóan. Mint mondta, az ügyben a bennmaradó uniós tagállamok egységesen és szilárdan támogatják Írországot. "Számunkra ez európai ügy" - hangsúlyozta.
Hozzátette, nem lehet egyszerre kilépni és bennmaradni, a britek nem "mazsolázhatják ki" a belső piaci tagságnak csak bizonyos, számukra előnyös elemeit.
Juncker a felszólalása alatt közbekiabáló brit euroszkeptikus képviselőknek azt mondta, eljöhet még a pillanat, amikor az Egyesült Királyság megbánja a döntését.
Az EU soros elnökségének képviseletében Monika Panajotova bolgár miniszterhelyettes rámutatott: kritikus szakaszba jutottak a Brexit-tárgyalások, így mihamarabb előrelépésre van szükség a határidők teljesítése érdekében, de ehhez fontos lenne részletesebben megismerni a brit elképzeléseket.
Elmar Brok néppárti EP-képviselő úgy vélekedett, hogy a tárgyalások pusztán a "kárenyhítésről" szólnak, a folyamatnak ugyanis kizárólag vesztesei lehetnek.
A szociáldemokrata Roberto Gualtieri aláhúzta, hogy az Európai Parlament jórészt egyetért a többi uniós intézménnyel a tárgyalások főbb kérdéseiben, azonban úgy látják a legnagyobb frakciók, hogy egyfajta társulási egyezményt kellene kötnie az EU-nak az Egyesült Királysággal, mely kiegyensúlyozott a jogok és a kötelezettségek tekintetében.
Guy Verhofstadt az EP Brexit-ügyi főtárgyalója kijelentette: mielőbb egyeztetést kell kezdeni egy "tisztességes, átfogó és mélyreható" társulási megállapodásról.
Schöpflin György fideszes képviselő arról beszélt, hogy a Brexit-népszavazás felszínre hozta az Egyesült Királyságon belüli "mély megosztottságokat", és arra is figyelmeztetett, hogy ha ezekre nem találnak megoldást, akkor tovább fog mélyülni a válság, ami azt jelenti, hogy az ország "nehézkes" partner lesz az EU számára.
A képviselők szerdán fognak szavazni egy ötpárti határozattervezetről, amelyben az EP felvázolja a jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó elképzeléseit. A sajtó szerint ez a dokumentum jobban egybevág a brit kormány terveivel, mint az Európai Tanács elnöke által múlt héten közzétett, még elfogadásra váró tárgyalási irányelvek. Kiemelték: a jövőbeli társulási egyezményről szóló szöveg bizonyos részeiben "békülékenyebb", mint a brit javaslatokat lesöprő, "jóval minimalistább" tanácsi tervezet.
Egyes szakértők szerint ezen nézetkülönbségek végül "intézményközi rivalizáláshoz" vezethetnek, és ezt az Egyesült Királyság a maga javára fordíthatja.
Forrás: MTI