http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9477-trump-menesztette-rex-tillerson-kulugyminisztert#sigProIda14d12606a
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.
Donald Trump a Twitter közösségi portálon jelentette be döntését. "Mike Pompeo, a CIA igazgatója lesz az új külügyminiszter. Remek munkát fog végezni! Köszönet Rex Tillersonnak a szolgálatáért. Gina Haspel lesz a CIA új igazgatója, az első nő ezen a poszton. Mindenkinek gratulálok" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök.
Gina Haspelt tavaly nevezték ki a CIA igazgatóhelyettesévé.
Mind Pompeo, mind Haspel kinevezését, meghallgatás után, a szenátusnak kell jóváhagynia.
Amerikai sajtójelentések már hónapok óta szóltak arról, hogy Donald Trump szívesen látná Mike Pompeót a külügyminisztérium élén. Tavaly októberben, amikor kiszivárgott, hogy állítólag lehülyézte Trumpot, már távozni akart posztjáról, de Mike Pence alelnök közbenjárására mégis maradt.
A 65 éves Tillersonnak - aki korábban az Exxon Mobil olajcég vezetője volt és közigazgatási tapasztalat nélkül vette át a külügyminisztérium irányítását - többször is nyilvános nézeteltérései voltak Donald Trumppal kulcsfontosságú nemzetbiztonsági kérdésekben. Így például nem értett egyet az elnök álláspontjával az iráni atomalku, az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások vagy a párizsi klímaegyezményből való amerikai kilépés ügyében.
A The Wall Street Journal a Fehér Ház egy névtelenséget kérő tisztségviselőjét idézve azt írta: Donald Trummp még az Észak-Koreával folytatandó tárgyalások előtt biztosítani akarta a cserét az amerikai diplomácia vezetésében. A The New York Times szerint Trumpot irritálta Tillerson testbeszéde is. A lap szerint ugyanis a külügyminiszter mindig forgatta a szemét, ha a megbeszéléseken valamiben nem értett egyet az elnökkel.
Tillerson a múlt héten afrikai körúton volt, és munkatársai szerint a hétvégén nem érezte jól magát, és ezért egy nappal előbb tért vissza Washingtonba. Hétfőn nyilatkozatban támogatta London Moszkvát okoló álláspontját egy Dél-Angliában élő volt orosz kettős ügynök megmérgezése ügyében. Az ideggázzal elkövetett mérgezés "nyilvánvalóan Oroszországból jött és bizonyosan meglesz rá a válasz" - fogalmazott Tillerson, miközben a Fehér Ház nem nyilvánult meg az ügyben.
Az új külügyminiszter-jelöltet, Mike Pompeót, Trump feltétlen híveként tartják számon Washingtonban. Mielőtt a CIA igazgatója lett, keményvonalas republikánus képviselő volt Kansas államból.
Donald Trump Pompeóról: energikus, és mindig azonos hullámhosszon van vele
Donald Trump amerikai elnök újságírók előtt dicsérte Mike Pompeót, az új külügyminiszter-jelöltet, energikusnak nevezte őt, és hozzátette, hogy mindig "azonos hullámhosszon" vannak.
Trump a Fehér Ház előtt nyilatkozott kedden Mike Pompeo eddigi CIA-igazgatóról. "Most már jó ideje dolgozom vele. Fantasztikusan energikus, fantasztikus intellektusa van, mindig ugyanazon a hullámhosszon vagyunk. Nagyon jó a viszonyunk, és erre van szükségem egy külügyminiszter esetében" - fogalmazott az elnök.
Hozzátette: a legfontosabb külpolitikai kérdésekben már nem egyeztetett négyszemközt a távozó külügyminiszterrel, Rex Tillersonnal. Trump ilyen fontos kérdésnek nevezte meg az iráni atomalkut, s kifejtette, hogy mind ő, mind Pompeo úgy gondolják, hogy az Iránnal kötött többhatalmi atomalku fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra.
Mindazonáltal az elnök a jókívánságait fejezte ki Tillersonnak. "Azt hiszem, Rex most sokkal boldogabb" - tette hozzá. "Most már tényleg nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy olyan kabinet álljon fel, amilyet akarok" - tette hozzá.
Közben kiderült, hogy Rex Tillersonnak nem állt szándékában távozni a külügyminisztérium éléről, egyáltalán nem számított az eltávolítására, s csupán Donald Trump kedd reggeli Twitter-bejegyzéséből értesült erről.
A The Wall Street Journal külügyi forrásokból származó értesülései szerint a miniszter nem azért rövidítette meg afrikai körútját, mert rosszul érezte magát, hanem mert pénteken a Fehér Házból felhívták telefonon és hazarendelték őt. Donald Trump elnök a hétvégén egyeztetett Mike Pompeóval, és elemzők azt valószínűsítik, hogy akkor ajánlotta fel neki a külügyi tárca vezetését.
"A miniszternek teljes mértékben szándékában állt posztján maradni, tekintettel a fontos nemzetbiztonsági kérdésekben tapasztalható, kézzelfogható előrehaladásra" - fogalmazott újságíróknak Steve Goldstein, közpolitikáért felelős külügyi államtitkár. Goldstein azt is elmondta, hogy Tillerson kedden nem beszélt az elnökkel és nem tudja, mi szolgáltatott okot az elbocsátására.
Mike Pompeo, a külügyminiszteri poszt várományosa közleményben köszönte meg Donald Trumpnak a lehetőséget, mind a CIA vezetéséért, mind a külügyminiszteri jelölésért. Pompeo azt hangsúlyozta: Donald Trump "vezetői képessége Amerikát biztonságosabbá tette".
Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus vezetője szintén nyilatkozott újságíróknak. Bejelentette, hogy Mike Pompeo szenátusi meghallgatására április elején kerül sor, s nem lát akadályt miniszteri jelöltségének. jóváhagyásához.
Forrás: MTI