Izraeli kormányzati körökben már az iráni atomprogramról szóló egyezmény aláírását követő időszakra készülnek, a megállapodás amerikai kongresszusi elfogadásának megtorpedózását tervezik - értesült az NRG, a Maariv című izraeli újság honlapja.

Forró nyár, Izrael utóvédharcai az iráni egyezmény ellen címmel írt hétfőn az NRG arról, hogy Jeruzsálem miként próbálja majd megakadályozni a nagyhatalmak és Irán között várhatóan napokon belül aláírásra kerülő egyezmény életbe léptetését az amerikai kongresszusban. (A megállapodás célja, hogy az iráni nukleáris program garantáltan békés célzatú legyen, és cserében Teherán mentesülhet a jelenleg érvényes nemzetközi szankciók alól.)

Jeruzsálem a cikk szerint nem riad vissza a legváltozatosabb diplomáciai és propagandaeszközök használatától, s miután az egyezmény megszületését nem tudta megtorpedózni, következő célja az, hogy a kongresszusban többséget kovácsoljon az egyezmény ellen.

Egy magas rangú illetékes - neve elhallgatását kérve - az NRG szerint úgy nyilatkozott: Izrael mindent el fog követni, hogy megakadályozza a megállapodás elfogadását Washingtonban, s ennek érdekében amerikai törvényhozók Izraelbe látogatását, az ellenzéket vezető Jichák Hercog hadrendbe állítását, s Benjámin Netanjahu miniszterelnök számára ősszel amerikai látogatást terveznek, mert úgy vélik, hogy 2016 tavaszáig még minden nyitva áll.

Már augusztusban két népes kongresszusi küldöttség landol Izraelben, ezekben mind a republikánus, mind a demokrata pártból, s az alsó- és a felsőházból is lesznek képviselők. Összesen mintegy száz amerikai törvényhozót várnak Jeruzsálembe.

A tervek szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnöktől kezdve találkoznak majd a politikai élet minden fontos szereplőjével, és az iráni atomfegyverkezés részleteiben jártas helyi szakértőkkel is, mert az iráni kérdésben az ellenzék vezetői, a jobb- és a baloldal egységesen felsorakoznak a kormány képviselői mögé.

Szeptemberben Netanjahu várhatóan az Egyesült Államokba utazik, s Barack Obama amerikai elnök már bejelentette elvi szándékát a fogadására. Az izraeli miniszterelnök szokás szerint beszédet mond majd az ENSZ őszi közgyűlésén is New Yorkban, de egyelőre nem világos, hogy erre ugyanazon látogatás során kerül-e majd sor.

Netanjahu célja, hogy olyan arányú ellenzéket gyűjtsön az iráni megállapodással szemben, amely képes lehet legyőzni Obama elnök várható vétóját is ebben a kérdésben.

Az eddig létrejött kompromisszum szerint az amerikai kongresszusnak hatvan napja lesz az iráni egyezmény tanulmányozására, s az előzetes felmérések szerint az első szavazásoknál többségben lesznek az ellenzők. Obama viszont bejelentette, hogy ez esetben élni fog vétójogával, amelynek felülírásához a képviselők több mint kétharmadára lesz szükség.

Az iráni megállapodásnak az amerikai jogrendbe iktatási folyamata hónapokig is eltarthat, egészen 2016 tavaszáig, s "Izrael teljes súlyával nyomást fog gyakorolni, a cél az egyezmény aláírásának megakadályozása helyett az lesz, hogy elejét vegyék a beiktatásának"- nyilatkozott az illetékes.

"Hatvan napunk lesz az első fordulóra, majd később további kemény munkával 2016 tavaszáig minden nyitva áll"- tette hozzá.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 349 megtekintés

Videó: 52 653 037 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535084

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh