Washingtonban hétfőn megnyílt a kubai nagykövetség, és ezzel egy időben Havannában is felvonták az amerikai zászlót a korábbi amerikai érdekképviselet épületére a tengerparti sétányon, a Maleconon.

Az esemény előkelő helyet kapott nemcsak az amerikai hírek között, hanem világszerte is. Eközben Kuba visszafogottan regált az eseményre, a latin-amerikai vezetők pedig üdvözölték a szerintük régóta esedékes lépést.

A kubai washingtoni külképviseleten, az épületben zajló szerény ünnepséget az utcán ezrek kísérték figyelemmel – az amerikaiak üvözölték a lépést, és hatalmas ováció övezte a kubai zászló ünnepélyes felvonását. Ezzel megtörtént az első látványos lépés azt követően, hogy az amerikai fél decemberben közölte: a kapcsolatok újraépítését szeretné a havannai kormánnyal.

Az amerikai sajtó azonban kénytelen volt az ünneplés mellett lehűteni a túlzott várakozásokat: hosszabb idő tellik el még addig, amikor egy amerikai úgy dönthet, hogy a hétvégét valamelyik kubai tengerparton töltené és erre meg is lesz a lehetősége. Jelenleg a gazdasági jellegű utazásokra nyílt meg a lehetőség.

Gyakran szó esik a jóvátétel kérdéséről is, hiszen ezt a fejezetet most képletesen megnyitották Washingtonban. Sokat szerepel a hírekben egy kubai-amerikai család, melynek házában most a kínai nagykövet lakik. Havanna mindenesetre készen áll a jóvtételről tárgyalni, de nem lesz egyszerű kidolgozni az elszámolás módját így, hatvan évre visszamenőleg.

A nagy pénz várományosai azonban a cégek, amelyeknek aligha sikerül érvényesíteniük az elképzelt kárpótlási igényüket. Itt minden bizonnyal az üzleti lehetőségek területére terelődnek majd a tervek. A legnagyobb izgalomban most az amerikai telekommunikációs vállalatok vannak, hiszen tudvalevő, hogy nagy az igény a szolgáltatásaikra Kubában.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 070 megtekintés

Videó: 52 659 354 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535430

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh