Legkevesebb 13-an haltak meg, amikor Jemenben légicsapás ért egy esküvőt, a fővárostól száz kilométerre, a felkelők kezén lévő területen. A múlt hónapban tízszer ennyi áldozatot követelt, amikor ugyancsak egy lakodalmat bombáztak szét az országban.

Az egyelőre nem világos, hogy ki áll a mostani tragédia mögött, de a hírek szerint a szaúdiak által vezetett arab koalíció intézett légicsapásokat a húszi lázadók ellen a környéken. Ők azonban tagadják, hogy közük volna a dologhoz. Az esküvő házigazdája egy törzsi vezető volt, akiről köztudott, hogy a lázadókat támogatja – írja a BBC honlapja.

Jemenben ötezer ember halt meg légicsapásokban és szárazföldi harcokban március óta, csaknem a felük civil. A lakosság 80 százaléka, 21 millió ember szorul ma valamilyen humanitárius segítségre, másfél millióan az otthonukat is elveszítették.

A síita lázadó húszik márciusban kényszerítették számüzetésbe az elnököt és a szanaai kormányt, a korábbi államfő, Ali Abdullah Szaleh támogatásával. Abdrabbuh Manszur Hadi, akit a nemzetközi közösség Jemen legitim vezetőjének ismer el, a múlt hónapban visszatért Aden kikötővárosba. Hadserege a szaúdiak vezette koalíció támogatásával onnét nyomul észak felé, hogy visszaszerezze a húszik kezén lévő fővárost, Szanaát.

Forrás: globoport.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 579 megtekintés

Videó: 52 653 929 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535147

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh