Noha az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nyilvánvalóan szeretne a párizsihoz hasonló támadást végrehajtani az Egyesült Államok területén is, ahhoz nincs elég kapacitása - jelentette ki vasárnap Antalyában Ben Rhodes amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó a CNN beszámolója szerint.

Rhodes kijelentette, hogy a kormányzathoz nem jutott el olyan információ, amely szerint az Egyesült Államoknak jelenleg "konkrét és hiteles fenyegetéssel" kellene szembenéznie, de a biztonsági szerveket ennek ellenére fokozott készültségbe helyezték.

Hangsúlyozta: nagy különbség az európai és az amerikai biztonsági helyzet között, mert amíg az "öreg kontinensre" ezerszámra tértek vissza a Szíriát megjárt harcosok, addig az újvilág esetében James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) egy korábbi nyilatkozatában csak mintegy 40-re becsülte ezek számát.

Clapper rámutatott akkor, hogy nem minden amerikai visszaszivárgó vett részt a fegyveres küzdelemben. Voltak közöttük olyanok is, akik a sebesültellátásban vállaltak szerepet, és hazatérésüket követően egyikükről sem bizonyosodott be, hogy terrortámadásra készülne.

Rhodes kitért rá, hogy az IÁ az internet segítségével próbál meg híveket toborozni és motiválni az Egyesült Államokban.

Az FBI egyik terrorelhárítási szakértője idén a kongresszusban kijelentette, hogy az országban "százak, talán ezrek" követik figyelemmel online a dzsihadista szervezet üzeneteit. Idén legkevesebb az IÁ 49 amerikai "támogatója" ellen emeltek vádat, a legtöbbjük ellen New Yorkban.

A Texas állambeli Garlandben májusban két, IÁ ihlette fegyveres megpróbált támadást indítani Mohamed-karikatúrák egy kiállítása ellen, de egy rendőr mindkettőjüket lelőtte. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az egyik támadó online tevékenységének megfigyelése nyomán figyelmeztette a garlandi rendőrséget.

Peter King republikánus képviselő a Fox News televíziónak nyilatkozva vasárnap élesen bírálta Barack Obama elnököt, amiért azt állította, hogy az IÁ-t sikerült feltartóztatni. Erre reagálva Rhodes úgy pontosított, hogy Obama az ABC-nek adott interjújában "feltartóztatás" kifejezést az IÁ Irakban és Szíriában való előrenyomulásának megállítására értette, nem pedig arra, hogy a szervezet nem képes többé külföldön terrorcselekményeket végrehajtani.

A helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó elmondta, hogy Washington kész szorosan együttműködni Párizzsal az IÁ elleni küzdelemben, ám nem hiszi, hogy a megoldás az lenne, hogy amerikai szárazföldi erőket vessenek be Szíriában. Ben Rhodes szerint az amerikai kormány nem változtatta meg azt a szándékát, hogy a folyó költségvetési évben 10 ezer szíriai menekültet fogadjon be.

Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke a CBS-nek nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy Francois Hollande francai elnök a NATO-szerződés alapján kovácsol majd össze egy új terrorellenes koalíciót, ahogy azt az Egyesült Államok tette a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően. Burr szerint fokozni kell a hírszerző tevékenységet, és növelni kell a különleges műveletek számát Szíriában.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 322 megtekintés

Videó: 52 663 935 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535631

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh