Sok politikai vezető kezdett el a zavarosban halászni a párizsi terror-cselekmények okozta közfelháborodást kihasználva. A francia biztonsági szervek teljes csődöt mondtak, az elkövetőkről és megbízóikról a dezinformáció ömlik ránk. Még szerencse, hogy a francia védelmi minisztérium új főhadiszállását már átadták, így innen koordinálhatják a közel-keleti műveleteket. Az évek óta gazdasági stagnálással küszködő országban az új épület 1300 milliárd forintba került.

A párizsi áldozatok és az elkövetők azonosítása még alig kezdődött el, de órákkal a terrorcselekmények után a nemzetközi nagypolitika gépezete beindult. Varsó és Washington lépett a leggyorsabban a tettek mezejére. Az új lengyel kormány Európai Ügyek miniszter-jelöltje, Konrad Szimanszki bejelentette, hogy a párizsi támadások fényében Varsónak sajnos nem áll módjában végrehajtania a menekültek kötelező elosztására vonatkozó kvótarendszert. Az EU terve alapján – amit a távozó lengyel kormány elfogadott – Lengyelországnak 4500 menekültet kellene – vagy inkább kellett volna - befogadnia.

Az amerikai F-15-ös vadászgépek pedig kilőtték Líbiában az Iszlám Állam (IS) ottani vezetőjét, aki egyébként iraki állampolgár volt. Washington aggódik, hogy az IS egy harmadik frontot alakított ki Líbiában és az ottani olajbevételek kitűnő finanszírozási forrást biztosítanak iraki és szíriai harcostársaiknak. Párizs élen járt 2011 tavaszán a líbiai állam szétbombázásában, de a francia sajtó az elmúlt órákban nem igazán óhajtja erre a felelősségre emlékeztetni saját kormányát és összefüggést találni a két cselekmény között.

Törökország pedig már vasárnap azért lobbizott a G20-as fórumon, hogy a terrorcselekmények okozta felháborodást kihasználva jóváhagyást szerezzen szárazföldi csapatainak bevetésére Szíriába.

A francia biztonsági szervek csődje, dezinformációk a teljes fronton

De mit tudunk valójában az elkövetőkről és megbízóikról? Valójában szinte semmit! Az a francia titkosszolgálat, amelyet teljesen felkészületlenül ért a cselekmény – és történetének legnagyobb bukását könyvelhette el a párizsi elhárítás – a robbantások után gyorsan kijelentette, hogy az IS a felelős. Ezt állapította meg Hollande elnök is és egyben hadat üzent az IS-nek.

De milyen bizonyítékok alapján? Az, hogy az IS kiadott egy közleményt és magára vállalta a szervező szerepét, gyakorlatilag semmit sem jelent. Az IS óriási anyagi és presztízs-veszteséget szenvedett el az utóbbi hetekben, így a közlemény akár egy kétségbeesett kísérletnek is felfogható, hogy a harci morált fenntartsa a tőle százával dezertáló csapatai előtt.

A totálisan csődöt mondott francia biztonsági szervek egyéb információit is a legnagyobb elővigyázatossággal kell kezelnünk. Egy önmagát a levegőbe repítő merénylőnél állítólag egy szír útlevelet találtak. Teljes joggal tehetjük fel a kérdést: mennyire valószerű az, hogy egy merénylő magával vigye az útlevelét a bűncselekményhez – és az ráadásul a detonáció után még épségben meg is marad?! Ráadásul vasárnap estére kiderült, hogy az az útlevél valószínűleg hamis. Hasonlóan gyanús volt, hogy a januári Charlie Hebdo-merényleteknél is a merénylők az autóban hagyták az útlevelüket. Valóban, a mai napig nem tudjuk, hogy kik voltak a megbízók abban a merényletben.

A neokonzervatívok és a Vatikán

Márpedig a valós szervezők kilétének ismerete nélkül veszélyes vizekre tévedhetünk. Washingtonban a háborús uszító neokonzervatívok már a hétvégén elkezdték követelni az amerikai szárazföldi csapatok bevetését az IS ellen. Jerry Hedrix a New American Century-től, William Kristol a Weekly Standard-től és Kori Shake a Hoover Institution részéről már megint úgy kezdték el ütni a harci dobokat, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyíték nem állt a rendelkezésükre. A hisztériakeltés hamis bizonyítékok alapján már 2003-ban is bejött a neokonzervatívok számára az iraki állam elpusztításakor.

A bulvármédia eszközeit előszeretettel bevető és világi celeb-státuszra törekvő Ferenc pápa is ellenállhatatlan késztetést érzett álláspontjának megosztására. Szerinte a párizsi merénylettel elkezdődött a harmadik világháború. De a pápai tévedhetetlenség dogmája szerencsére csak akkor érvényes, amikor a kereszténység feje hit és erkölcs dolgában ad kötelező tanítást az egyház számára. Terrorcselekmények következményeit pedig nem a pápa dolga megítélni.

Párizs már készen állt

Franciaország "háborúban áll" a terrorizmussal, és csapást fog mérni ellenségére, az Iszlám Állam terrorszervezetre - szögezte le szombat este Manuel Valls francia miniszterelnök. Az egyetlen francia repülőgép-hordozót a közelmúltban már a szír partokhoz vezényelték és Párizs harci gépeket állomásoztat Abu Dhabiban és egy jordániai légi bázison is. Nem is tétovázott a francia vezetés sokáig, vasárnap a légierő gépei a korábbiaknál sokkal nagyobb erővel kezdték el támadni az IS bázisául szolgáló Rakkát.

Bár 2010-2014 között Párizs védelmi kiadásai 2,5 százalékkal, 31,4 milliárd euróra csökkentek, arra azonban így is tellett a védelmi költségvetésből, hogy november 5-én fölavassák a francia védelmi minisztérium új, 1300 milliárd forintért (!) megépített főhadiszállását Párizs déli részén. A rendkívül népszerűtlen Hollande elnök 2012 óta már több katonai beavatkozást hajtott végre Nyugat- és Közép Afrikában. Franciaország szeptember óta vesz részt a szíriai légicsapásokban, Irakban pedig tavaly szeptember óta. A jelek szerint minden készen állt a közel-keleti bombázások intenzifikálásra.

Forrás: privarbankar.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 789 megtekintés

Videó: 52 660 274 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535453

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh