http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6700-orosz-harci-robotokat-tesztelnek-sziriaban#sigProIdc99716b0f6
Oroszország - történetében először - valódi ütközetben vetett be harci robotokat.
A hadviselő felek szeretik a különböző konfliktusokban kipróbálni az új fegyvereiket - ez történt most Szíriában is. Két különböző típusú robottankról van szó, amelyek ugyanakkor nem önállóan, hanem emberi irányítással tevékenykedtek. Azt nem lehet tudni, hogy az alkalmazott szoftver mennyire dönthetett önállóan.
A hadműveletekről eddig kizárólag néhány oldal és katonai blog számolt be, a jelentéseket még hivatalosan nem erősítették meg. A kiszivárgott információkból az derült ki, hogy egy támadás során, amely Latakiában a "Syriatel" nevű megerősített magaslat ellen irányult, hat Platform-M és négy Argo rendszert vetettek be. A támadást Szíria területéről koordinálták, azonban a gépeket egy moszkvai parancsnoki központból vezérelték.
A támadás - a bevetett eszközöktől eltekintve - teljesen hagyományosan zajlott. Az első hullámot a harci robotok jelentették, azokat követték a szír csapatok. Amikor a gépek 100-120 méterre megközelítették, a magaslatot védők tüzet nyitottak, ezzel pedig elárulták a pozícióikat és pont ez volt a művelet célja. A védők állásait ezután harckocsik és a tüzérség támadta, ez döntötte el az ütközetet. 70 felkelő esett el, míg a szír katonák közül mindössze 4 sebesült meg.
A harci robotok, önműködő ágyúk és drónok irányítására az Andromeda-D automata tűzvezető rendszert használták. A Platform-M 4 rakétaindítóval és egy géppuskával van felszerelve. Az egység egyaránt alkalmas felderítésre és járőrözésre, valamint aknamezőkön való átkelésre. Az Argo felderítési és tűztámogatási céllal készült, a súlya több mint 1 tonna, 3,4 méter hosszú, 1,85 méter magas és 1,65 méter széles. A jármű a szárazföldön 20, a vízben 4,6 kilométer/órás sebességgel haladhat és több mint 20 órán át tud működni. A harci robotot felszerelték 7,62 mm-es géppuskával, három RPG-26, illetve kettő RShG-2 típusú rakétavetővel.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...