Az orosz fenyegetés miatt a Pentagon négyszeresére, 3,4 milliárd dollárra növelné európai egységeire és a kiképzésre szánt költségvetést - közölte a védelmi miniszter Washingtonban, a gazdasági klub rendezvényén kedden. A klubot az 1980-as évek közepén alapították, hogy lehetőséget teremtsenek a gazdasági-üzleti élet és a politika szereplőinek vélemény- és tapasztalatcseréjére.

Ashton Carter elmondta: azért van szükség a költségvetés jelentős emelésére, mert Washington szeretné felgyorsítani erőfeszítéseit Oroszország elrettentésére.

"Meg kell mutatnunk lehetséges ellenfeleinknek, hogy ha háborút indítanának ellenünk, nekünk megvan a képességünk annak megnyerésére" - fogalmazott a miniszter.

Bejelentette: javasolja majd, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemre az eddiginél 50 százalékkal többet, 7,5 milliárd dollárt költsenek. Elmondása szerint az amerikai harci repülők olyan nagy mennyiségű bombával és rakétalövedékkel támadták a terroristákat Irakban és Szíriában, hogy kezdenek kifogyni egyes típusokból. Közölte: 2017-ben 1,7 milliárd dollárt terveznek ilyen jellegű beruházásokra.

A Pentagon vezetője Oroszországot úgy írta le, mint amely növekvő kihívást jelent az Egyesült Államok számára.

"Erőteljes és kiegyensúlyozott megközelítéssel kívánjuk elrettenteni az orosz agressziót, amelyért huszonöt éven keresztül nem kellett aggódnunk" - mondta a miniszter.

A 2017-es védelmi költségvetés tartalmaz majd egy 3,4 milliárd dolláros tételt, amelyet a Pentagon Európai Megnyugtató Kezdeményezésnek nevez. A program deklarált célja: demonstrálni, hogy Washington elkötelezett európai NATO-szövetségesei megvédésében, akik Moszkva ukrajnai beavatkozása után növekvő mértékben aggódnak az orosz szándékok miatt.

A védelmi miniszter az elmúlt fél évben kelet-európai látogatásain és a NATO-tanácskozásokon egyaránt arról biztosította a térséget, hogy Washington kész a további, kibővített katonai támogatásra.

Ashton Carter kitért arra is, hogy a hosszú távú fenyegetések elhárítása érdekében növelni szeretné a legmodernebb technológiákra és a haderő modernizálására szánt kiadásokat.

Az amerikai védelmi minisztérium 2017-es költségvetésére vonatkozó javaslatot jövő héten, a kormány költségvetési javaslatának részeként terjesztik be.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedd délután nyilatkozatban üdvözölte a javaslatot az Európában állomásozó amerikai csapatok költségvetésének növelésére.

Közölte: az intézkedés az Egyesült Államok mélyreható elkötelezettségét tükrözi az európai biztonság iránt, amely a megfelelő időben és mértékkel járul hozzá a NATO kollektív védelméhez, és egyben az elrettentést is szolgálja.

Az észak-atlanti szövetség honlapja szerint a NATO és Oroszország együttműködése a hidegháborút követően kedvezően alakultak. Ugyanakkor Oroszország grúziai katonai akciója 2008-ban befagyasztotta az egyeztetési fórumként, aktuális biztonsági, valamint közvetlen gyakorlati kérdések megvitatására szolgáló NATO-Oroszország Tanács működését. A helyzetet a 2014-es ukrajnai konfliktus tovább súlyosbított.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 258 megtekintés

Videó: 52 644 354 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534289

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh