Németország, Törökország és Görögország kérésének eleget téve a NATO tengeri műveletet indít a görög és török partok közelében a menekültválság enyhítése érdekében - jelentette be az amerikai védelmi miniszter csütörtökön, a katonai szövetség brüsszeli tanácskozásának második napján.

Ashton Carter tájékoztatása szerint az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereinek csütörtök reggeli ülésén a felek mindegyike támogatásáról biztosította az Égei-tengeren tervezett műveletet, és jelezte, hajlandó benne részt venni. A tárcavezető elmondta, a misszió egyik fő célja a menekültáradat nyomon követése és az embercsempész-hálózatok felszámolása.

Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára arról számolt be, hogy a küldetéshez a NATO 2. számú állandó haditengerészeti csoportját (SNMG2) fogják mozgósítani, amely jelenleg is a Földközi-tengeren hajózik. Azonnali hatállyal az Égei-tengerre vezénylik a három hajóból álló köteléket a felderítő művelet megkezdéséhez.

Fókuszban az embercsempészek elleni fellépés

A főtitkár kiemelte, a misszió fontos információkkal fogja ellátni a görög és a török parti őrséget, valamint az Európai Unió hatóságait. Mint mondta, a küldetés célja nem a menekülthajók visszafordítása, hanem az embercsempészek elleni fellépés.

Stoltenberg hangsúlyozta, már több ország jelezte, hogy kész további hajókkal hozzájárulni az égei-tengeri művelethez, de a részletek kidolgozása még folyamatban van. A főtitkár közlése szerint az évtizedes görög-török határvitákra tekintettel a küldetésben részt vevő görög hajók csak görög felségvizeken, a török hajók pedig török felségvizeken fognak hajózni a megállapodás szerint.

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter tudatta, Törökország beleegyezett, hogy visszafogadja a NATO-hajók által felfedezett vagy kimentett migránsokat.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet friss jelentése szerint csak idén több mint négyszáz ember halt meg a Földközi-tengeren, miközben megpróbált Európába jutni.

Légi támogatást ígért a NATO az Iszlám Állam ellen

Stoltenberg sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, a NATO az Egyesült Államok kérésére AWACS típusú légtérellenőrző repülőgépekkel fogja segíteni az - Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrző - Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elleni harcot.

Noha a NATO-országok, és különösen az európai tagállamok egyre növekvő aggodalommal szemlélik a közel-keleti helyzetet, a szövetségnek ez lesz az első közvetlen szerepvállalása a szélsőséges iszlamista csoport elleni hadjáratban.

Forrás: hirado.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 751 megtekintés

Videó: 52 659 145 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535416

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh