Oroszország nem fogja passzívan figyelni az amerikai katonai jelenlét európai megerősítését, és arra aszimmetrikus választ fog adni - jelentette ki Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-nagykövete a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízióban szerdán sugárzott interjúban.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva következetesen meghoz minden olyan katonai intézkedést, amelyet szükségesnek tart a szavai szerint "indokolatlan" amerikai katonai jelenlét erősítésének ellensúlyozására.

"Természetesen a válasz tökéletesen aszimmetrikus lesz" - mondta a diplomata.

Az amerikai hadsereg Európában állomozó erőinek főparancsnoksága szerdán közleményben tudatta, hogy az Egyesült Államok 2017 februárjától új páncélos dandárt telepít Kelet-Európa valamelyik, egyelőre meg nem nevezett országába. A döntést az "orosz agresszió" miatt aggódó kelet-európai szövetségesek megnyugtatásával indokolta.

A nagykövet szerint az Egyesült Államok a közeli napokban pontosíthatja európai katonai jelenlétének paramétereit. Mint mondta, ezt talán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár április 4-i amerikai látogatására időzíthetik. Grusko úgy értékelte, hogy az Egyesült Államok és a NATO lépéseinek következtében a biztonsági helyzet "jelentősen rossz irányban" változik.

"Azt látjuk, hogy következetesen végrehajtják a walesi NATO-csúcstalálkozón a harckészültség növeléséről elfogadott tervet, mind újabb lépéseket jelentenek be azzal a céllal, hogy +megnyugtassák+ az Egyesült Államok szövetségeseit Kelet-Európában" - mondta.

Úgy vélte, joggal feltételezhető, hogy a júliusban esedékes varsói csúcsot követően a NATO folytatja majd a szövetség "keleti szárnyának" jelentős mértékű megerősítését, emellett folytatva a párbeszédet Oroszországgal is azokról a kérdésekről, amelyek kölcsönös érdeklődésre tartanak számot. Megítélése szerint a lengyel fővárosban a déli periféria megerősítéséről is döntenek majd, mert az igazi fenyegetés abból az irányból van kialakulóban az észak-atlanti szövetség felé.

Az orosz diplomata újabb propagandafogásnak nevezte Philip Breedlove európai NATO-főparancsnok kijelentését arról, hogy fokozzák a szövetség felderítő gépeinek tevékenységét Európában.

"Oroszország felett nem repülnek majd felderítő gépek" - szögezte le.

A NATO következő lépéseit előkészítő propagandának minősítette a Baltikum elleni orosz támadással riogató anyagokat is.

Grúzia és Ukrajna NATO-taggá válási törekvésével kapcsolatban kijelentette: "nem lehet olyan helyzetet elképzelni", hogy "a szövetség reális terveket készítsen elő a felvételükre, mert az felrobbantja a helyzetet, és olyan válság szélére állítja Európát, amelynek méreteit és mértékét ma el sem lehet képzelni".

Hangot adott véleményének, hogy a NATO Ukrajnában nem azokat az erőket segíti, amelyek a minszki megállapodások végrehajtását támogatják, hanem azokat, "akik azt az álmot dédelgetik, hogy ez a kérdés katonai eszközökkel megoldható", holott Grusko szerint nyilvánvalóan nem ez lesz a megoldás.

A nagykövet szerint az orosz-NATO együttműködés felújításához az szükséges, hogy a szövetség elvesse a konfrontáció politikáját.

Az Egyesült Államok jelenleg mintegy 65 ezer katonát állomásoztat Európában. Létszámuk a '80-as években meghaladta a 200 ezer főt.

Forrás: MTI