Az orosz parlament alsóháza elfogadott egy új terrorellenes törvényt, ami lehetővé teszi a hatóságok számára a veszélyes szektákkal való leszámolást. Az új törvény tiltja, hogy a hivatalosan elismert egyházakon kívül bármilyen más szervezet hittérítést, vallási prédikációt folytasson, vallási témájú iratokat terjesszen.

Az Egységes Oroszország Párt képviselőnője, Irina Jarovaja által benyújtott törvényjavaslat többek között az extrémista és okkult szekták, vallási irányzatok adminisztratív eszközökkel való kiirtását célozza meg: betiltja a hittérítést, vallási prédikációt, és vallási témájú iratok terjesztését minden olyan csoport számára, ami nem hivatalosan elismert egyház. Az iszlám vallási szélsőségesek, de bizonyos szabadkőműves szekták számára is kemény idők jönnek, mert a nem államilag elismert vallási szervezetek számára illegálissá válik saját – kitalált vagy félremagyarázott – hittételeik terjesztése.

A törvény emellett négyről nyolc évre emelte az extrémista bűncselekmények esetében kiszabható börtönbüntetés időtartamát. Kimondja, hogy bizonyos bűncselekmények esetében a folyamatban lévő előkészületek ismerete is bűncselekménynek minősül, ha az adott személy nem értesíti a hatóságokat. Ezáltal a szélsőséges vallási közösségeknek nem csak azon tagjai büntethetőek, akik a konkrét terrorcselekményt elkövették, hanem büntethetővé válnak azok is, akikről bebizonyosodik, hogy tudtak a radikalizálódott hittársaik által folytatott előkészületekről.

Az új szabályozás fontos építőköve az online kommunikáció hosszú távon ellenőrizhetővé tétele; előírja, hogy az internetszolgáltatók el kell tárolják és a hatóságok számára hat hónapra visszamenőleg elérhetővé kell tegyék a felhasználóik összes online kommunikációjának tartalmát (metaadatok esetében ez három év), emellett kiskapukat biztosít az állami hatóságok számára számos online üzenetküldő alkalmazás titkosításának megkerülésére. A hatóságok számára így nem csak lehetővé válik a radikalizálódó vallási közösségek felszámolása, de hatékony eszközt kapnak a nem bejegyzett szervezetként működő földalatti szekták tagságának feltérképezéséhez is.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 587 megtekintés

Videó: 52 651 038 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534757

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh