http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7322-bezarnak-a-nato-legibazisat-torokorszagban#sigProIdc8f688900b
A július 15-i bukott puccskísérlet óta több mint 18 ezer katonát és bírót tartóztattak le, illetve zártak börtönbe árulás vádjával. Törökország vezetői most azt tervezik, hogy megszabadulnak az országban állomásozó NATO-erőktől, melyek segédkeztek a puccskísérlet kivitelezésében.
A balközép Republikánus Néppárt elnökhelyettese, Namik Havutca kijelentette, hogy a Törökországban tárolt 90 amerikai atomfegyver veszélyt jelent Törökország belső stabilitására, és ellenséget csinál az egyébként baráti országokból. A politikus felszólította a kormányt, hogy azonnal utasítson ki az országból minden külföldi légi járművet, és zárja be az Incirlik légibázist.
“Az Incirilik létesítmény nem hozott semmit, csak instabilitást, megosztottságot Törökországban, és a térség egészében.”
A politikus azt mondta, a NATO-bázisra egyébként sincs szükség Törökországban, hiszen nem vették semmi hasznát abban a helyzetben, amikor a nagyvárosok utcáin vérontás zajlott, és a török nép egy újabb történelmi kihívással kellett megküzdjön. Havutca szerint az Incirlik légibázis fenyegetést jelent az ország belbiztonságára. “Külső tényezőkön pedig mindössze annyit változtatott a NATO-bázis jelenléte, hogy megsokszorozta ellenségeink számát, barátainkból is ellenséget csinált” – mondta.
bezárását, és felszólította a parlamentet, hogy Törökország nemzetbiztonsági érdekeinél fogva egységesen álljon ki a kezdeményezés mellett. Havutca azt mondta, “a NATO-bázis egy vírus, ami felzabálja a Közel-Keletet” – valamint egyértelműen kijelentette, hogy “a NATO-bázis logisztikai támogatást biztosított annak a szervezetnek, ami a választott kormányt fegyverrel akarta megdönteni.”
Az utóbbi hetek során számos amerikai-ellenes tüntetés zajlott Törökországban. Egy héttel ezelőtt az Incirlik légibázis előtt több mint ötezer ember követelte az amerikaiak kivonulását, a bázis bezárását, és azt kiabálták, hogy “halál az Egyesült Államokra”. A tömegdemonstrációk azt követően kezdtek kiterjedtté válni, hogy a török vezetők hivatalos nyilatkozataikban is amerikai titkosszolgálatokat tettek felelőssé a puccskísérlet előkészítéséért, valamint nyilvánosságra jutott, hogy a NATO egy amerikai parancsnoka közvetlen irányította a nagyvárosokban zajló vérontást.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...