http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7324-spanyolorszagnak-es-portugalianak-nem-kell-buntetest-fizetnie#sigProIdd4420817e3
Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az uniós bizottság júliusban tett javaslatát, amely szerint nem rónak ki büntetést Spanyolországra és Portugáliára, amiért a két délnyugat-európai ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2014-ben és 2015-ben - írta közleményében az Európai Unió Tanácsának sajtószolgálata kedden.
A tájékoztatás szerint az uniós tagországok pénzügyminiszterei egyetértenek azzal is, hogy adjanak több időt Madridnak és Lisszabonnak a költségvetési kiigazítások teljesítésére.
Az elfogadott javaslat értelmében Portugáliának az év végéig, Spanyolországnak pedig legkésőbb 2018-ra kell leszorítania a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá a költségvetési hiányt.
A két ország vizsgálata során arra jutottak, hogy az utóbbi időben mindkét ország komoly erőfeszítéseket tett a közpénzügyek rendbehozására, fontos strukturális reformokat hoztak, amelyek következtében csökkent a munkanélküliség.
A tanács ugyanakkor felszólította Portugáliát, hajtson végre konszolidációs intézkedéseket annak érdekében, hogy az államháztartási hiány 2,5 százalék alá csökkenhessen, még 2016-ban. Minden rendkívüli nyereséget arra kell használni, hogy az gyorsítsa a hiány és az adósság csökkentését - tették hozzá.
Spanyolország esetében az államháztartási hiányt 2016-ban 4,6 százalékra, 2017-ben 3,1 százalékra, 2018-ban 2,2 százalékra kell csökkenteni.
Indoklásában az Európai Unió Tanácsa azt írta, hogy a hiány kiigazítására szánt egy év, amelyre a strukturális egyensúly beállítása érdekében lenne szükség, túl negatív hatással lett volna a növekedésre. A tanács ezért indokoltnak tartotta a határidő két évvel való meghosszabbítását.
Az Európai Bizottság korábban megállapította: Portugália nem teljesítette hiánycsökkentési célját, Spanyolország pedig valószínűleg nem tudja lefaragni a deficitet a megszabott határidőre, a két ország nem tett hatékony lépéseket a helyzet javítására.
Ennek alapján pénzbüntetéssel és az uniós támogatások felfüggesztésével is sújthatták volna Spanyolországot és Portugáliát amiatt, hogy azok nem teljesítették a hiánycsökkentési célokat sem a 2014-es, sem a 2015-ös évben, megsértve a stabilitási és növekedési paktumot.
A büntetések összege legrosszabb esetben elérhette volna a GDP 0,2 százalékát.
A túlzottdeficit-eljárás keretében a bizottság minden évben meghatározza az elérendő hiánycélt a fokozatos csökkentés jegyében. Spanyolország és Portugália azonban az utóbbi két évben jelentősen túllépte a megszabott korlátot. A spanyol államháztartás hiánya például tavaly elérte a bruttó hazai termék 5,1 százalékát, jócskán meghaladva a 4,2 százalékos célt. Portugáliának tavaly 2,5 százalékra kellett volna leszorítania a hiányt, de 4,4 százalék lett.
Forrás: MTI