Öt és fél év börtönbüntetést rótt ki kedden a londoni központi büntetőbíróság az egyik leghírhedtebb radikális iszlám hitszónokra, aki a vád szerint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet támogatására buzdította híveit.

A tárgyaláson az ügyészség részéről elhangzott az is, hogy a 49 éves Anjem Choudary hűségesküt tett az Iszlám Államnak, és ezt online felületeken közzé is tette.

Mindez a brit terrorellenes törvény alapján bűncselekménynek számít.

A brit terrorelhárító szolgálatok szerint Choudary mindemellett számos fiatal brit muszlim radikalizálásáért is felelős. Az ő közösségébe tartozott az a két fanatikus muszlim merénylő is, aki három éve Londonban, fényes nappal, a nyílt utcán brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy brit katonát.

Choudary korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a brit hatóságok által 2010-ben törvényen kívül helyezett el-Muhadzsirun élén állt. Először akkor került a brit elhárítás figyelmének középpontjába, amikor nyilvánosan mártíroknak nevezte a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozat elkövetőit, és nem sokkal később "iszlám forradalom" kirobbantására buzdította nagy-britanniai híveit.

Choudary egy ízben arra is felszólította követőit, hogy kövezzék halálra Lord Peter Mandelsont, a jelenleg ellenzékben politizáló brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránját, állítólagos homoszexualitása miatt.

Néhány éve komoly felháborodást keltett, amikor a hitszónok bejelentette: leveleket küld az Afganisztánban elesett brit katonák családtagjainak, felszólítva őket, hogy térjenek át az iszlám hitre, "ha nem akarnak a pokol tüzében elégni".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 838 megtekintés

Videó: 52 657 412 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535311

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh