Elutasította az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) Belgium francia nyelvű Vallon régiójának parlamentje.

A pénteki döntés azt kívánja megakadályozni, hogy Belgium szövetségi kormánya aláírja a megállapodást.

A szövetségi kormány ugyanis támogatná az egyezményt, ugyanakkor szüksége van az ország régióinak és nyelvi közösségei képviseleteinek hivatalos jóváhagyására is.

Paul Magnette, a vallon parlament szocialista elnöke elmondta, hogy a régió parlamentjének nagy többséggel jóváhagyott döntése alapján Vallónia megtagadja a felhatalmazását a szabadkereskedelmi egyezmény október 18-ra tervezett elfogadásához. Közölni fogja Didier Reynders belga külügyminiszterrel, hogy nem tudja beleegyezését adni a megállapodás aláírásához - tette hozzá.

Aláhúzta, az elutasítás nem jelenti az egyezmény teljes elvetését. A döntés arra irányul, hogy az európai politikusok kezdjék újra tárgyalásaikat Kanadával a megállapodás bizonyos, mások mellett Belgiumot is hátrányosan érintő intézkedéseket rögzítő fejezeteiről.

A vallon parlament szavazásával megegyezően elutasító határozatot fogadott el szerdán a belga szövetségi állam Belgiumi Francia Közössége is.

Mivel a szabadkereskedelmi megállapodása aláírásához valamennyi uniós tagország beleegyezése szükséges, a belga jóváhagyás hiánya lehetetlenné teszi az egyezmény megkötését.

A CETA a támogatók várakozásai szerint a vámok, és a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató nem vámjellegű akadályok lebontása révén hozzájárul a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzéséhez az EU-ban és Kanadában is. Az ellenzők szerint a megállapodás kiüresít demokratikus jogokat, környezet- és fogyasztóvédelmi előírásokat, és erősíti multinacionális óriásvállalatok befolyását.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 751 megtekintés

Videó: 52 655 573 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535235

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh