Az amerikai sajtószabadság és a demokrácia elleni támadás, hogy letartóztattak egy újságírót és egy dokumentumfilmest, akik a vitatott észak-dakotai olajvezeték építéséről kívántak tudósítani - szögezi le legújabb, vasárnap megjelent számában a The Nation című amerikai hetilap.

A sajtószabadságot ért sérelemről értekezik a Rolling Stone magazin ismert publicistája is.

Amy Goodman rádiós riporternőt és Deia Schlosberg dokumentumfilmest az olajvezeték ellen tüntető civilekkel, köztük Shailene Woodley színésznővel együtt tartóztatták le a múlt héten. Goodman riportot készített, Schlosberg pedig dokumentumfilmet forgatott az olajvezetékről, annak építéséről. Mindketten börtönbüntetésnek néznek elébe.

Schlosberg leforgatott anyagát elkobozták, s háromrendbeli összeesküvés - köztük birtokháborításra való összeesküvés - címén vádat emeltek ellene. A büntetés akár 45 évig terjedő börtön is lehet.

A folyamatosan a helyszínen riportokat készítő Goodman ellen még szeptemberben adtak ki letartóztatási parancsot zavargásra szóló felbujtás vádjával. Börtönnel és pénzbüntetéssel büntethető. Amikor az újságírónő ügyvédje magyarázatot kért, hogy miért tartóztatnak le egy, csak a munkáját végző újságírót, az illetékes megyei vádhatóság közölte: Amy Goodmant nem újságíróként, hanem protestáló civilként tartják számon.

Shailene Woodley színésznőt szintén birtokháborítással és zavargásban való részvétellel vádolják.

Az olajvezeték a sziú indiánok rezervátumain keresztül vezet, és az ellenzők szerint az építtetők feldúlnák az őslakosok kulturális örökségének tárgyi emlékeit, köztük a síremlékeiket is. Emiatt április óta - kisebb-nagyobb intenzitással ugyan, de - folyamatosan vita és tüntetések sorozata zajlik.

A Goodman és Schlosberg elleni eljárásokat nem függesztették fel annak ellenére, hogy Barack Obama amerikai elnök, éppen a tiltakozások hatására, arra kérte az építő konzorciumot: egyelőre állítsa le a munkát egy 32 kilométer sugarú körben az Oahe-tó körül.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 438 megtekintés

Videó: 52 659 734 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535447

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh