Nemrég Leon Panetta, a Pentagon feje bejelentette, hogy az Egyesült Államok növeli a kelet-európai NATO-tagállamok éves pénzügyi támogatását, emellett 7 ezer fővel csökkenti európai katonai kontingensét.

A támogatásnövelés értelmében Magyarország 13,3 millió dollárt kap a szeptember 30-án lezáruló pénzügyi évben, szemben a tavalyi 2,87 millió dollárral. Lengyelország a korábbi 2,85 millió dollárral szemben 14 milliót kap, Románia támogatása 7,3 millióról 14,3 millióra nő, Litvánia pedig a korábbi 5,7 millió helyett 12,8 milliót kap. Hogy mire lesz költve ez a pénz?

Mark Hertling tábornok, az Európában állomásozó amerikai hadsereg parancsnoka január 13-án kiadott közleménye szerint a „partneri kapacitások fejlesztése”, valamint más hadseregeknek az arra való felkészítése, hogy együttműködjenek az Egyesült Államokkal az egyéb színtereken való felvonulásban, prioritást kap majd a csapatcsökkentéseket követően.

Hogy ez alatt az együttműködés alatt mit kell érteni, az már kérdéses. Európában hamarosan kezdődik az első csapásmérő, pilóta nélküli repülőgép gyártása. Prototípusát a franciaországi "Dassault" társaság mutatta be. 5 évig tartott a kifejlesztés, amelyben részt vett Svédország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Görögország és Svájc. A NEURON nevű gép tesztelése két évig fog tartani, azt követően az európai államok az amerikai gyártmányokhoz hasonló drón csapásmérő erővel fognak rendelkezni.

Mivel a Pentagon ilyen mértékben növelte az "európai szövetségeseknek" nyújtott támogatások összegét, valószínűsíthető, hogy a pénzekből az európai haderő az amerikai csapásmérő erővel való összhangba hozására fog elmenni, az észak-atlanti együttműködés pedig lehetővé teszi, hogy a közeljövőben zajló NATO-hadműveleteket az Egyesült Államok parancsnoki központjaiból vezéreljék. Vagyis az USA közvetlen irányítást kaphat az európai drón haderő felett is, amit aligha hihető, hogy nem az amerikai szabványhoz illeszkedve iktatnak be.

Forrás: jovonk.info

Hogy az együttműködés alatt mit kell érteni? A válasz kikövetkeztethető blog bejegyzésünkből:

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 406 megtekintés

Videó: 52 652 181 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534967

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh