A KGB volt szovjet titkosszolgálat hatalmas erőfeszítésekkel, olykor betöréssel, fantomszervezetek létrehozásával, okirathamisítással, sőt pokolgépes merényletekkel is harcolt a cionista és zsidó szervezetek ellen az egész világon - derül ki a szervezet 1992-ben nyugatra dezertált tisztjének, Vaszilij Mitrohinnak Izraelben először feldolgozott és nyilvánosságra hozott archívumából.

A Jediót Ahronót című izraeli újság ezúttal a cionista és zsidó szervezetekkel kapcsolatos dokumentumokról közölt beszámolót, miután korábban a szovjetek izraeli ügynökhálózatát, majd a palesztin szervezetekbe beépített ügynökei révén Izrael ellen folytatott árnyékháborúját mutatta be.

Az iratokból kiderül, hogy a KGB, majd a Szovjetunió néhai vezetője, Jurij Andropov szerint a cionista és zsidó szervezetek, valamint a zsidók kivándorlása létében fenyegette a Szovjetuniót, s ezért közvetlenül az Amerika elleni küzdelem után, illetve azzal összefüggésben kiemelt harcot folytatott ellenük.

Jurij Andropov az írás szerint azért is tartotta különösen fontosnak a zsidókkal, mint ellenséggel szembeni küzdelmet, mert Jakov Kedmi, a kelet-európai zsidókra szakosodott izraeli hírszerző szervezet, a Nativ volt vezetője szerint Andropov maga is zsidó származású volt, és így próbálta hangsúlyozni a Szovjetunió iránti hűségét.

A cionizmus elleni titkos harcra Moszkva azért sem sajnálta a forrásokat, mert az ország vezetői kulcsellenségnek, ha nem a Szovjetunió legfőbb ellenségének tekintették a zsidó szervezeteket, a zsidó világ-összeesküvést hirdető orosz hamisítás, a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve" szellemében.

A szovjet titkosszolgálat nem riadt vissza a törvénytelen eszközöktől sem: 1972-ben a "Simon akcióban" egy lemásolt kulcs segítségével behatoltak a Zsidó Világkongresszus párizsi épületébe, és kimásolták a szervezet sok ezer támogatójának listáját.

Később egy frissen életre hívott fantomszervezet, az "ifjú cionisták uniójának" nevében hamisított dokumentumokat küldtek az adományozóknak, melyekben csalással és lopással vádolták meg az izraeli kivándorlást szorgalmazó cionista szervezetek vezetőit. Ennek nyomán a meggyanúsítottaknak magyarázkodniuk kellett, és alaposan megcsappantak a zsidó intézményekhez átutalt pénzek is.

A KGB Andropov irányításával a hetvenes években megpróbált megakadályozni minden szovjet és külföldi zsidók közti kapcsolatot, elkobozták még a pészachra küldött maceszszállítmányokat is, valamint lehallgatták és megszakították a zsidók külföldi telefonbeszélgetéseit.

Amerikában a KGB ügynökei a szélsőjobboldali Meir Kahane rabbi vezetésével működő, a szovjet zsidók kivándorlásáért is küzdő Zsidó Védelmi Liga (Jewish Defense League, JDL) nevű szervezetének nevében hamis leveleket küldtek az ENSZ-nek, valamint arab államok képviseleteinek, amelyben bosszúval fenyegetőztek a zsidókat és Izraelt ért palesztin terrorakciók nyomán.

A Pandora kódnevű akcióban a szovjet titkos ügynökök az afroamerikaiak és a zsidók között próbáltak véres konfliktust gerjeszteni; a hetvenes évek elején pokolgépet robbantottak több olyan lakónegyedben, ahol többnyire feketék élnek, majd a JDL nevében jelentkeztek elkövetőként, és röpcédulákon a JDL és a zsidók ellen mozgósították a feketéket. Mindezek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy végül maga Meir Kahane is Izraelbe költözött.

A KGB műhelyében 1978-ban megalkották a "Cionizmus fehér könyvét", egy hazugságokkal teli gúnyiratot, amit harminckét országban terjesztettek a politikai vezetők, könyvtárak, nemzetközi szervezetek, és a felsőoktatási intézmények körében.

A Mitrohin-akták szerint a KGB New York-i ügynökei 1975-ben komoly segítséget nyújtottak a szovjet és arab diplomatáknak az ENSZ közgyűlés később visszavont határozatának elfogadtatásában, amely rasszizmusként határozta meg a zsidók Izraelbe települését célul kitűző cionizmust.

A KGB és a szovjet vezetés zsidókkal és cionizmussal szembeni ellenségessége Andropov 1984-ben bekövetkezett halálával sem szűnt meg. Még Vlagyimir Krjucskov, a KGB 1988-ban kinevezett vezetője is hangsúlyozta, hogy leginkább a cionizmus fenyegeti a Szovjetuniót és a szovjet tábort - írja a Jediót Ahronót.

Az újság küldöttsége Ronen Bergman biztonsági szakértő vezetésével fél évvel ezelőtt az angliai Cambridge-be utazott, ahol a brit hatóságok az úgynevezett Mitrohin-archívumot őrzik. Az akták egy részébe a kutatók 2014 nyara óta betekinthetnek.  

A rendelkezésre bocsátott iratokat az izraeli újságírók lemásolták, oroszról héberre fordították, majd összevetették más rendelkezésre álló forrásokkal, valamint megkérdezték tartalmukról a még élő és beszélni is hajlandó tanúkat.

Vlagyimir Mitrohin, a KGB archívumának egyik vezető dolgozója a Szovjetunió összeomlása után, 1991-ben sétált be az általa kimásolt, illetve kijegyzetelt dokumentumokkal a moszkvai brit nagykövetségre, és egy évvel később már Nagy-Britanniában élt. Dezertálása után volt szovjet ügynökök hada lepleződött le Angliában, Franciaországban, Németországban és az Egyesült Államokban, becslések szerint világszerte mintegy ezer titkos ügynök kilétére derült fény.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 629 megtekintés

Videó: 52 643 607 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534267

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh