Az Egyesült Államok visszavonta a szíriai ellenzéki fegyveresek Aleppó keleti részéből történő kivonására vonatkozó, december 2-án tett javaslatait, az új amerikai elképzelések lélegzetvételhez akarják juttatni a szélsőségeseket -  jelentette ki kedden Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

"Tegnap értesítést kaptunk tőlük (az Egyesült Államoktól), hogy nem tudnak velünk találkozni (Genfben és Aleppóról egyeztetni), mert meggondolták magukat. Visszavonták a dokumentumukat és most egy új dokumentumuk van" - mondta.  

"Ez a dokumentum, az első benyomásaink alapján, mindent visszatérít a kezdőkörbe és időnyerési kísérletnek tűnik, hogy a militánsok kifújják magukat, lélegzetvételhez jussanak és feltöltsék készleteiket" - tette hozzá.   

Lavrov szerint nem sikerült komoly párbeszédet kialakítani az amerikaiakkal. Az orosz diplomácia vezetője a kialakult helyzetet a szeptember 9-i megállapodás utánihoz hasonlította, amikor az amerikaiak "indokot kezdtek keresni" és "találtak" arra, hogy kihátráljanak az alkuból. Mint mondta, a kétoldalú tárgyalásokon Oroszország fel kívánja vetni azt a kérdést, hogy a szélsőségeseket bűncselekményekre bujtatják fel Aleppóban és egész Szíriában.   

Lavrov hangoztatta, hogy a szíriai ellenzéki legfelsőbb tárgyalási bizottság kategorikusan elutasítja az ENSZ Biztonsági Tanácsa azon határozatának végrehajtását, amely a damaszkuszi kormánnyal kötendő megegyezésre kötelezi a testületet. Megismételte, hogy azokat a militánsokat, akik nem hajlandók önként kivonulni Aleppó keleti részéből, meg fogják semmisíteni. Mint mondta, Oroszország támogatni fogja a szíriai kormányerőket a kórházak megvédelmezésében.   

Lavrov december 2-án Rómában találkozott John Kerry amerikai külügyminiszterrel. A megbeszélés nyomán az orosz diplomácia vezetője kijelentette, hogy Washington, amely nem teljesítette a korábban elért megállapodásokat és igyekezett megoltalmazni az an-Nuszra Front terrorszervezetet, olyan elképzeléseket terjesztett elő, amelyek összhangban állnak az orosz szakértők által képviselt állásponttal. Lavrov közölte, hogy Moszkva kész haladéktalanul katonai szakértőket és diplomatákat küldeni Genfbe, hogy ott az amerikai javaslatokkal összhangban azokról a közös lépésekről egyeztessenek, amelyek lehetővé tennék a militánsok kivonását, valamint a humanitárius segély eljuttatását Aleppóba és az élet normalizálását a városban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 991 megtekintés

Videó: 52 655 854 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535263

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh