A férfi kézilabda NB I/B nyugati csoportjában késhegyre menő küzdelem folyt egész tavasszal a helyezésekért és sok volt a nyitott kérdés még az utolsó forduló előtt is, az első négy hely sorsa tulajdonképpen már a múlt hét végén eldőlt. Komlói szempontból sem volt jelentősége a május 21-i eredménynek, hisz a KBSK-TomTrans vereség esetén is a 4.helyen végez...

A becsület azonban úgy kívánta, hogy a "tök utolsó" Kalocsa otthonában azért mindenképpen illik győzni. Fontosnak tartották a játékosok és az edző ezt azért is, hogy bizonyítsák: a PLER-től elszenvedett vereség és a Tököl elleni hazai pontvesztés csak "kisiklás" volt. Ha Papp László az utolsó negyedórában nem cseréli le szinte az egész csapatot, akár húsz gólos komlói siker is születhetett volna... De azért így is SZÉP VOLT FIÚK!

A várakozásnak megfelelően rajt-cél győzelemmel búcsúzott Papp László együttese a 2010/2011-es bajnokságtól, mely - különösen a tavaszi szezon során - sok szép meglepetéssel szolgált a sportág híveinek. A Kalocsa elleni zárómérkőzés komlói góllal indult és öt percnyi játék után ugyan még csak 3-2-re, de a 10. percben már 7-3-ra vezettek a vendégek. A félidő derekán megvolt a féltucatnyi előny (7-11), de Kilvingerék ezután is lendületben maradtak. A szélsők az átlövők, a beállós és az irányító is kivette részét a gólgyártásból, így a különbség percről-percre nagyobb lett a két gárda között (25.perc: 10-17), s a szünetig már rég eldőlt a két pont sorsa.

A második játékrész legfőbb kérdése az volt, vajon mekkora fölénnyel nyeri a mérkőzést a nagy kedvvel játszó TomTrans. Tíz percnyi játék után megvolt a tucatnyi különbség (16-28), sőt a 45.percre ez 14-re nőtt. Ekkor Papp László úgy gondolta, ismét lehetőséget ad azoknak a játékosainak, akik az esztendő során inkább csak epizódszerepeket kaptak, s akik amikor játszottak, hol jól, hol kevésbé jól teljesítettek. Nos, a mai mérkőzésen szinte mindannyian a legrosszabb formájukat hozták. A már kiesett, de rendkívül lelkes Kalocsa köszönte szépen a lehetőséget és élt is vele!

Szép lassan elkezdtek felzárkózni (50.perc: 23-32, 55.p.: 27-34), arra azonban már nem futotta az erejükből, s a mérkőzés hátralevő idejéből, hogy "megszorongassák" a KBSK-t, mely magabiztos, jó játékkal szerezte meg 15.győzelmét - s ezzel a 4.helyet.

JEGYZŐKÖNYV: Kalocsa KC - KBSK-TomTrans 32-36 (10-21) Kalocsa, 200 néző, Vezette: Alapi, Kovács

Kiállítások: 8 ill. 6 perc 7 méteresek: 2/0 ill. 4/3

Komló: MÉSZÁROS - OSZLÁR 4, KILVINGER 6, PÉTER SZABÓ 4, NAGY Z. 4, PAIC 8/3, UJVÁRY 5 Csere: Ropoli (k), Papp I. 2, Németh T., Söptei, Chalupa 1, Kovács D. 1, Liptai 1 Edző: Papp László A mester ezt mondta a mai mérkőzésről: - Pököltszagú szaunában biztos győzelmet arattunk.

Ezúttal az ifisták "botlottak", akiktől (szinte) mindenki győzelmet várt, de ezúttal csak egy pontra telt erejükből a paprika városában. Kiss B. - Leipold 1, Sebestyén 4, DEÁK 5, Szabó 3, Horváth D. 2, Chalupa 1 összeállításban kezdett Kollai Tamás csapata, mely a szünetben még vezetett (12-13). A mérkőzésen pályára léphetett még Bősz R. (k), Sarkadi 1, Pandurics A., Németh N., LAUFER 6 és HOFFMANN 2, a végén azonban megosztoztak a csapatok a pontokon (25-25). Kollai Tamás szerint csapata odaadta az egyik pontot ellenfelének...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 794 megtekintés

Videó: 52 655 613 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535240

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh