El kell törölni az orosz cégek ellen bevezetett nyugati szankciókat és korlátozásokat - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a legfelső szintű orosz-török együttműködési tanács pénteki moszkvai ülésén.

Erdogan, aki a tanácskozáson isztambuli látogatásra hívta meg vendéglátóját, Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hangsúlyozta, hogy a két országnak mindent meg kell tennie a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fellendítéséért. Kiemelte az energetikai együttműködés, különösen a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű megépítésének fontosságát.   

Kijelentette, hogy Törökország MC-21-es (orosz jelzéssel MSz-21-es) típusú orosz utasszállító repülőgépeket kíván vásárolni. Szavai szerint fel kell gyorsítani a két ország közötti vízummentes utazás feltételeinek kialakítását.   

Vlagyimir Putyin szerint Moszkva és Ankara "jelentős potenciállal" rendelkezik a jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez és új szintre emeléséhez. Rámutatott, hogy a két ország felújította az intenzív politikai párbeszédet, valamint a stratégiai tervezőcsoport és a kormányközi vegyes bizottság munkáját, és egyaránt "fejlett, sokoldalú együttműködésre törekszik".   

Hangsúlyozta a kölcsönös beruházások növelésének fontosságát, amelyek nagysága mindkét oldalon elérte a 10 milliárd dollárt. Mint hangoztatta, a Török Áramlat gázvezeték megépítése nyomán - az erről szóló kormányközi megállapodás februárban lépett érvénybe - megnő a Törökországba irányuló gázexport és azzal együtt az ország tranzitpotenciálja is. Az orosz vezető "stratégiainak" nevezte a két ország energetikai együttműködését, rámutatva, hogy Törökország az orosz gáz második legjelentősebb importőre.   

A házigazda államfő hangot adott véleményének, miszerint a kohászat, az autóipar és a mezőgazdasági gépgyártás területén jók az ipari együttműködés kilátásai. Mint mondta, hozzájárulna a gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez, ha azokban nagyobb szerephez jutnának a nemzeti fizetőeszközök. Bejelentette, hogy Törökországban kiépítik az orosz Mir bankkártyák elfogadásához szükséges infrastruktúrát. Hozzátette, hogy 2019-ben a két ország kölcsönösen bemutatja majd a másik kultúráját és idegenforgalmi nevezetességeit.   

Rámutatott, hogy az orosz biztonsági szervek érdekeltek a terrorizmusról való információcserében. Nagyon jelentősnek nevezte a haditechnikai és a védelmi tárcák közötti együttműködést.   

A tárgyalásokat követő, Putyinnal közösen megtartott sajtótájékoztatón Erdogan kijelentette, hogy Ankarának és Moszkvának sikerült maga mögött hagyni az összes problémát, ami abból keletkezett, hogy a török légerő 2015 novemberében, légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen lévő orosz bombázót. Kifejezte reményét, hogy Oroszország hamarosan visszavonja az incidens miatt Törökországgal szemben bevezetett, még érvényben lévő büntetőintézkedéseket.   

Az orosz elnök közölte, hogy a pénteki tárgyalások nyomán hamarosan visszavonják a török munkások oroszországi alkalmazására vonatkozó tilalmat. A korlátozás különösen az építőipari vállaklozásokat sújtotta.   

A két elnök utasította országa szakszolgálatait, hogy tegyenek meg mindent a Törökországba készülő orosz turisták biztonsága érdekében. Putyin ismételten elismeréssel szólt az orosz és a török hírszerzés és hadsereg szíriai együttműködéséről, amely álláspontja szerint, az iráni partnerekkel kiegészülve, lehetővé tette a tűzszünet megvalósítását, valamint azt, hogy a szembenálló feleket egy asztalhoz ültessék Asztanában.   

Az orosz vezető kiemelte, hogy Moszkva a terrorizmus minden formáját elítéli és annak legyőzése érdekében kész a széleskörű terrorellenes összefogásra.   

Az együttműködési tanács ülését több tárcaközi megállapodás aláírásával zárták.   

Az orosz kormány egyébként eltörölte a török hagymára, karfiolra, brokkolira, szegfűre és néhány más termékre vonatkozó behozatali tilalmat. Az erről szóló rendelet pénteken jelent meg. Oroszország a tavalyi év elejétől vezetett be embargót a török mezőgazdasági termékekkel szemben, azt követően, hogy a török légerő lelőtt egy orosz bombázót. A csonthéjas gyümölcsökre és citrusfélékre vonatkozó importkorlátozást Moszkva már októberben visszavonta.   

Dmitrij Medvegyev orosz és Binali Yildirim török kormányfő csütörtökön telefonon beszélt egymással.   

Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap és a Renaissance Construction török építőipari vállalat pénteken abban állapodott meg, hogy 200 millió dollárt (közel 59 milliárd forint) ruház be közösen orosz területen megvalósítandó projektekbe. A tervekben egyebek között klinikák építése szerepel.   

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter péntek este bejelentette, hogy a Török Áramlat 660 kilométeres tengeri szakaszán az év közepén kezdik meg a csőfektetést.   

A közös sajtótájékoztatón Putyin bejelentette, hogy az orosz befektetési alap Törökország szuverén alapjával közösen egy 1 milliárd dolláros (mintegy 293 milliárd forint) befektetési alapot hozott létre.   

Erdogan a fórumon együttérzését fejezte ki a pénteki isztambuli helikopter-baleset négy orosz áldozata hozzátartozóinak, és ismételten megemlékezett a meggyilkolt ankarai orosz nagykövetről, Andrej Karlovról.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 158 463 megtekintés

Videó: 52 673 363 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536849

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh