Francia-kínai-iráni cég aknázza ki a tengeralatti lelőhelyeket.

2 milliárd dolláros szerződést írt alá a francia Total elnök-vezérigazgatója és ezzel a francia cég az első, mely a szankciók feloldása után visszatér Iránba. Pénteken Macron francia elnök fogadta Irán külügyminiszterét. Ezt követően felgyorsultak a dolgok. Létrejött a szerződés, mely húsz évre szól. A világ legnagyobb földgáz-lelőhelye Irán és Katar közös kincse. Ez magyarázza, hogy Katar emírje jó viszonyt ápol Iránnal, annak ellenére, hogy ezt Szaúd-Arábia és néhány más arab ország ellenzi.

Iránnak nincs meg a szükséges technológiája a fejlesztéshez, ezért bízza a gázmező kiaknázását egy nemzetközi konzorciumra. A Total részesedése 50,1%, a China National Petroleum Corporation a részvények 30%-a felett rendelkezik. Az iráni állami olajvállalat részesedése 19,9%. Iránt a szankciók annyira nehéz helyzetbe hozták, hogy előfordult: a világ második legnagyobb földgázkészletével rendelkező ország kénytelen volt a szomszédos Türkmenisztántól gázt vásárolni, mert képtelen volt ellátni a hazai piacot.

A szankciókat Irán ellen azt követően oldották fel, hogy hat nagyhatalom megállapodott Teheránnal az atomprogramjáról. A szerződést Trump elnök ellenzi, de a felmondását nem tervezi. Azt viszont igen, hogy részlegesen visszaállítja a szankciókat. Ez komoly kockázatot jelent – ismerte el a Total elnök-vezérigazgatója. Irán külügyminisztere, Mohammad Dzsavád Zaríf viszont megköszönte Franciaországnak és az EU-nak, hogy az amerikai nyomás ellenére visszatérnek Iránba, ahol jó üzletek várják azokat, akik – mint a francia Total – mernek kockáztatni.

Forrás: globoport.hu / total.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 046 megtekintés

Videó: 52 657 592 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535326

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh