Irán "nem ejtheti túszul" a világot az atomalkuval - jelentette ki Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kedden.

Nikki Haley az iráni elnök, Haszan Róháni nyilatkozatára válaszul adta ki közleményét az ENSZ székházában, New Yorkban.    

A nagykövet szerint Iránt felelősségre kell vonni "a rakétakísérleteiért, a terrorizmus támogatásáért, az emberi jogok figyelmen kívül hagyásáért és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak megsértéséért". Haley leszögezte: Irán nem használhatja fel a többhatalmi nukleáris megállapodást arra, hogy "túszul ejtse a világot".    

A közleményben a diplomata felhívta a figyelmet arra is, hogy a legutóbbi, Irán-ellenes szankciókat nem az atomalkunak is nevezett többhatalmi megállapodással összefüggésben hozták.    

Haszan Róháni kedden az iráni fővárosban közölte: amennyiben az Egyesült Államok továbbra is folytatja "a szankciók és a kényszerítés" Teherán által elhibázottnak minősített politikáját, akkor Irán akár gyorsan fel is mondhatja az atomprogramjáról kötött egyezményt. Washington ugyanis júliusban két alkalommal is újabb szankciókat hozott. Először olyan iráni személyek és vállalatok ellen, akik és amelyek kapcsolatban állnak az ország ballisztikusrakéta-kísérleteivel, amelyeket pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyik határozata tilt, másodszor pedig a Washington által terrorszervezetként nyilvántartott csoportok, például a libanoni Hezbollah támogatása miatt.       

Az iráni vezető ugyanakkor Donald Trump amerikai elnököt vádolta meg az egyezménnyel kapcsolatos ígéretek megszegésével.     

Az egyezményt 2015-ben az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország írta alá Iránnal. A megállapodás értelmében Irán ellenőrizhetően polgári célokra korlátozza atomprogramját, cserében fokozatosan eltörlik az ellene foganatosított nemzetközi szankciókat.     

Nikki Haley a jövő héten Bécsbe utazik, hogy a Nemzetközi Atomenergia  Ügynökséggel megvitassa, hogy Irán betartja-e a 2015-os megállapodásban foglaltakat.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 320 megtekintés

Videó: 52 650 169 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534536

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh