Németország keleti részén, az egykori NDK területén a második legerősebb párt lett az Alternatíva Németországnak (AfD) a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag) választáson.

Az AfD a szövetségi választási bizottság hétfő reggel megjelent adatai szerint országszerte a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg, így a harmadik számú politikai erő a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) után.   

Azonban az adatok tartományi szintű bontása alapján az látható, hogy a keleti tartományokban - az egykori Nyugat-Berlint sem számítva - a szavazatok 20,5 százalékát szerezte meg. Az AfD így a második számú politikai erő az egykori NDK területén az Angela Merkel kancellár vezette CDU után.   

Nyugaton viszont támogatottsága elmarad az országos átlagtól, a szavazatok 10,7 százalékával a negyedik helyen áll, a CDU/CSU, az SPD és a liberális FDP után.   

Keleten az AfD különösen Szászországban erős, ott a szavazatok 27 százalékát összegyűjtve az első helyen áll, és három egyéni mandátumot is szerzett.   

A CDU/CSU-tól jobbra álló párt a második helyen áll Brandenburgban (20,2 százalék), Mecklenburg-Elő-Pomerániában (18,6 százalék), Szász-Anhalt tartományban (19,6 százalék) és Türingiában (22,7 százalék), rendre a CDU után.   

Gyengébb viszont Berlinben, a tartományi rangú főváros keleti és nyugati részét együttvéve az ötödik helyen áll, 12 százalékkal.   

Általában véve is jellemző, hogy a nagyvárosokban az AfD kevésbé erős, mint máshol. A tartományi rangú Hamburgban csupán 7,8 százalékot szerzett, ami a hatodik helyet jelenti és a legrosszabb eredmény a 16 tartományt tekintve, és az ugyancsak tartományi rangú Brémában 10 százalékkal az ötödik lett.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 736 megtekintés

Videó: 52 651 760 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534901

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh