Egyetlen ország, még az Egyesült Államok sem mondhatja fel az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodást - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken.

A főképviselő utalt arra: a nemzetközi közösség 12 éven át tartó egyeztető tárgyalásokat követően két évvel ezelőtt írta alá a nukleáris megállapodást.    

A dokumentum tehát nem egy kétoldalú megállapodás eredménye, ezért az egyetlen országhoz sem kötődik kizárólagosan. Ez azt jelenti, hogy egyetlen ország sem szüntetheti azt meg egyoldalúan - húzta alá Mogherini Donald Trump amerikai elnök beszédére reagálva.   

A megállapodás - amelyet az ENSZ  Biztonsági Tanácsa is egyhangúlag jóváhagyott - garanciákat biztosít, és határozott ellenőrzési eljárást fektet le annak érdekében, hogy Irán felhagyjon minden nukleáris fegyver előállításával, atomprogramja kizárólag polgári célkitűzéseket szolgáljon. Mint elmondta, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzései során nyolc alkalommal erősítette meg, hogy Irán minden ide vonatkozó kötelezettségének eleget tesz.   

Kijelentette, az Európai Unió  egyértelműen kiáll a megállapodásban foglalt rendelkezések teljes körű betartása mellett, az mindenki javát szolgálja, beleértve az iráni népet is.   

Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában nem mondta fel az iráni atomalkut, de elutasította annak írásbeli igazolását arról, hogy Teherán eleget tesz a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek. Az amerikai elnök szerint Irán nem a megállapodás szellemében cselekszik.   

Október 15-én járt volna le a határideje annak, hogy az amerikai elnök aláírja a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat. Donald Trump már korábban is fenntartásait hangoztatva írta alá a dokumentumot, pénteken - helyi idő szerint a kora délutáni órákban - azonban el is utasította az esedékes aláírást.

 

Közös közleményben fejezte ki aggodalmát London, Berlin és Párizs

Közös közleményben fejezte ki aggodalmát az iráni nukleáris megállapodás ügyében Donald Trump amerikai elnök által pénteken bejelentett intézkedések lehetséges következményei miatt a brit, a német és a francia kormány.

Donald Trumpnak október 15-éig kellett volna aláírnia a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat. Az amerikai elnök azonban pénteken elutasította az esedékes aláírást.   

A londoni miniszterelnöki hivatal által péntek este kiadott, Trump bejelentésére reagáló közlemény szerint az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország vezetői továbbra is elkötelezetten vallják, hogy az Iránnal kötött egyezményt az összes aláíró országnak maradéktalanul végre kell hajtania, mert ezt diktálja az érintett hatalmak közös nemzetbiztonsági érdeke.   

A Downing Street által ismertetett nyilatkozat szerint az iráni nukleáris egyezmény tizenhárom évi diplomáciai munka eredménye, és megkötése jelentős lépés volt annak megakadályozására, hogy Irán a nukleáris fejlesztési programot katonai célok szolgálatába állítsa.   

A brit, a német és a francia kormány a közös közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott határozatban hagyta jóvá, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség pedig hosszú távú megfigyelési programja alapján ismételten igazolta, hogy Irán eleget tesz az egyezményben foglaltaknak.   

Mindezek alapján a közleményt kiadó három európai hatalom arra biztatja az amerikai kormányt és a kongresszust, hogy mielőtt bármiféle olyan lépést tesz, amely az egyezmény gyengítéséhez vezethet - ilyen lépés lehet például az Irán ellen korábban bevezetett, de a megállapodás értelmében feloldott szankciók újbóli bevezetése -, vegye fontolóra, hogy ennek milyen következményei lehetnek az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságára.   

A közös felhívás szerint London, Berlin és Párizs készen áll további megfelelő intézkedések megtételére a felmerült problémák megoldása végett, szoros együttműködésben az Egyesült Államokkal és az összes érintett partnerországgal, Irántól pedig azt kéri, hogy kezdjen konstruktív párbeszédet a destabilizáló hatású cselekmények leállítása és a tárgyalásos megoldás érdekében.   

A közös közlemény szerint a brit, a német és a francia kormány elkötelezett az iráni nukleáris megállapodás fenntartása mellett, és mindhárom ország felkérte külügyminiszterét, hogy az Egyesült Államokkal közösen tekintse át, miként lehet e kérdésben előrelépni.

 

Netanjahu gratulált Trumpnak "merész döntéséhez"

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök gratulált Donald Trump  "merész döntéséhez" azzal kapcsolatosan, hogy az amerikai elnök azzal vádolta Iránt, nem tartja be a nukleáris megállapodásban foglaltakat.

A kormányfő pénteken még a szombati ünnepnap kezdete előtt rögzített, és a youtube-ra feltöltött videóüzenetében azt mondta, hogy Trump lehetőséget teremtett egy rossz egyezmény kijavítására, az iráni agresszió visszaszorítására, valamint arra, hogy szembe lehessen szállni a terrorizmus támogatásának bűncselekményével. Az izraeli miniszterelnök más vezetőket is az amerikai lépés támogatására szólított fel.       

"Bátran szembeszállt Irán terrorista rezsimjével"- mondta Trumpról Netanjahu. Ha változatlan marad az iráni megállapodás, akkor egy dolog bizonyos: néhány éven belül nukleáris fegyverarzenálja lesz a világ legjelentősebb terrorista rezsimjének, és ez óriási veszélyt jelent a közös jövőnk számára"-tette hozzá.   

A miniszterelnöki hivatal korábban a Háárec című újság honlapja szerint azt közölte, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken telefonbeszélgetést folytatott az izraeli miniszterelnökkel, és részletesen tájékoztatta Amerika Iránnal szembeni új stratégiájáról.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 472 854 megtekintés

Videó: 51 288 108 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349222

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh