1 Szavazat

i


Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban helyi idő szerint pénteken délelőtt aláírta a kongresszus által a héten elfogadott adótörvényt, amely a republikánus párti elnök legnagyobb törvényhozási győzelme elnöksége első évében.

Az elnök a Fehér Ház Ovális Irodájában, újságírók jelenlétében szignálta a másfélezer milliárd dolláros adócsökkentést előirányzó törvényt.
   
"Nagyon, nagyon büszke vagyok rá" - mondta az újságíróknak, és hozzátette, hogy a törvényben "fantasztikus dolgok" vannak a vállalkozások, a dolgozó emberek, a középosztály és mindazok számára, akk munkahelyeket teremtenek. Úgy fogalmazott: a vállalatok "megőrülnek majd" ezért a törvényért.        

Trump elmondta, hogy eredetileg januárban szerette volna aláírni a törvényt, de amikor látta, hogy a hírekben karácsony előtti aláírást emlegettek, "azonnal felhívta" a munkatársait és kérte a pénteki aláírást. "Nem akartam, hogy azt mondják, nem tartom meg az ígéretemet" - mondta. A Fox televízió kommentátora szerint az aláírás "karácsonyi ajándék" volt az adófizetőknek.        

Az újságíróknak nyilatkozva az elnök azt hangsúlyozta, hogy a mostani adócsökkentés még nagyobb arányú, mint a több mint három évtizeddel ezelőtt, Ronald Reagan elnöksége idején elfogadott adótörvényben előirányzott csökkentés. 
   
Donald Trump ezzel egyidejűleg aláírta azt a kongresszus által csütörtök este elfogadott törvényt, amely biztosítja a szövetségi kormányzat finanszírozását január közepéig és aláírta a rakétavédelmi rendszerek fejlesztésére fordítandó négymilliárd dolláros kiadásról szóló törvényt is.

A rövid aláírási ceremónia után Trump a floridai birtokára indult, ahol a karácsonyi ünnepeket tölti.
   
Az adóreform jelentős adócsökkentéseket, egyes adóformák eltörlését és az adórendszer egyszerűsítését tartalmazza.
   
Legfontosabb eleme a vállalati nyereségadó mérséklése 35 százalékról 21 százalékra. Ez a rendelkezés már a jövő évtől hatályba lép. Az eredeti javaslat szerint 20 százalékra csökkent volna a vállalati nyereségadó mértéke.
   
A republikánus adócsomag megtartja a személyi és a családi jövedelemadók hatsávos rendszerét azzal, hogy a legmagasabb jövedelműek jelenlegi 39,6 százalékos adója 37 százalékra csökken. A hat sáv 10, 12, 22, 24, 32, valamint az említett 37 százalékos adózást jelenti.
   
Jelentős mértékben nőnek az egyéni és családi adókedvezmények, de egyes adókedvezmények megszűnnek. Megemelik azt a küszöböt is, amely alatt a családoknak nem kell jövedelemadót fizetniük.
   
A törvény jelentős mértékben, legfeljebb 10 ezer dollárra csökkenti az egyes szövetségi államokban létező forgalmiadó-visszatérítések mértékét, illetve limitálja az ingatlanadót.
   
A törvény egyszeri adót vet ki azokra a vállalatokra, amelyek offshore pénzeket kezelnek.
   
Az ellenzéki Demokrata Párt politikusai hevesen támadták az adóreformot, mert szerintük a módosítások a gazdagoknak és nagyvállalatoknak kedveznek, míg az alacsonyabb bevételű amerikaiaknak idővel egyre több adót kell fizetniük.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 166 947 megtekintés

Videó: 52 678 545 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7537818

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh