Még ha paranoia is, ez nem jelenti, hogy valóban senki nem figyeli meg Önt. Legalábbis az interneten. De ha teljesen egészséges, akkor is nyomon követhetik. Ha kétségei vannak, akkor érdemes megnézni azt a szósort, amelyet az amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium (The Department of Homeland Security) alkalmaz az internetes portálok és a közösségi oldalak ellenőrzésénél.

A listát szombaton közölte a The Daily Mail brit lap. Rámutattak, hogy az illetékes amerikai minisztérium kénytelen volt közzétenni a dokumentumot, miután rákérdezett a magánélet és az elektronikus közeg védelmével foglalkozó információs központ, az Electronic Privacy.

A lajstromon gyakorlatilag szerepel az egész Közel-Kelet: Irak, Irán, Afganisztán, Pakisztán, Jemen, Szomália. Ezen kívül Észak-Korea és Kolumbia. A szavak és a meghatározások kiválasztása érthető. Van egyfajta csoportosítás: így például „nukleáris biztonság”, „egészségügy és madárinfluenza”, „terrorizmus” és mások. Világos, hogy vannak olyan kulcsszavak, hogy „szennyes bomba”, „túszok”, „dzsihád”, „Al-Kaida”. Ugyanakkor ezek mellett a szavak mellett vannak olyan mindennapos lexikonból valók is, mint például „felhő”, „hó” vagy „híd”.

Az említett információs központ jogvédői szerit a listán számos olyan szó van, amely különféle értelemben szerepelhet. Ez pedig fenyegeti az Egyesült Államok alkotmánya által garantált sajtószabadságot.

Az illetékes amerikai minisztérium bizonyos vonatkozásban egyetértett a kritikával. Amint Matthew Chandler, a főhatóság sajtótitkára elmondta, pontosítani kell a keresőprogramok algoritmusát. A maga részéről az egyik minisztériumi tisztviselő a Huffington Post internetes kiadványnak adott interjújában azt közölte, hogy az internetes monitoring esetében az aktivitás még kezdeti fokon van, a terrorizmus elkerülésére és a természeti kataklizmák ellenőrzésére irányul. Elutasította azt a gyanút, hogy a minisztérium a másképp gondolkodók feletti ellenőrzésre használná ki a lehetőségeit.

Ugyanakkor az internet és a közösségi oldalak monitoringja nehezen képzelhető el a számítógépes technológiák vezetőivel való együttműködés nélkül. Az amerikai Nemzetbiztonsági Minisztériumnak vannak bizonyos megállapodásai a Google-lal, a Facebookkal, a Twitterrel és más társaságokkal, amelyek segítségével hozzájuthatnak a programok egyes részeihez.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 154 120 megtekintés

Videó: 52 670 279 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536104

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh