Megérett az idő a változásra, az évek óta elnyomott iráni nép szabadságra vágyik - írta egy újévi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök.

Donald Trump amerikai elnök egy újévi Twitter-üzenetében úgy vélte: Irán kudarcot kudarcra halmoz annak ellenére, hogy meg tudott állapodni nukleáris programjáról a nagyhatalmakkal – köztük a Barack Obama vezette Egyesült Államokkal -, bár ez szerinte egy nagyon rossz megállapodás, következésképpen megérett az idő a változásra az ázsiai országban.


„A nagyszerű iráni népet évek óta elnyomják. Ez a nép hiányt szenved élelemből, és vágyik a szabadságra. Az iráni népet emberi jogaival együtt vagyonától is megfosztják” – írta az elnök.

Forrás: hirado.hu / MTI / AP / AFP

 

Rohani csörtéje Trumppal

Az iráni elnök először kommentálta a már halálos áldozatokat is követelő demonstrációsorozatot, és üzent Trumpnak is.

Először szólalt meg a csütörtök óta tartó, és már halálos áldozatokat is követelő demonstrációk ügyében az iráni elnök, Hasszan Rohani vasárnap. Azt mondta, hogy az irániaknak jogukban áll tüntetni és kritikát megfogalmazni, de az erőszak és a rongálás nem. A biztonsági erőket önmérsékletre szólította fel, és üzent a tüntetőket több twitter-üzenetben bátorító Donald Trump amerikai elnöknek is.

"Ez az ember ott Amerikában, aki ma annyira együttérez az irániakkal, talán már el is felejtette, hogy néhány hónappal ezelőtt terrorista nemzetnek nevezte az iráni népet", mondta Rohani.

Forrás: euronews.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 970 megtekintés

Videó: 52 652 785 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535067

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh