Miközben Berlinben a migránskérdéssel vannak elfoglalva, a németek munkaerőpiaca informatikai forradalom előtt áll – hívta fel a figyelmet a Bitkom nevű német informatikai társaság elnöke.

Achim Berg, aki a tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozott, attól tart, hogy a 44,5 milliós munkaerőpiac nincs felkészülve erre a változásra, mely a munkahelyek tömeges megszűnésével járhat.

A Bitkom előrejelzése szerint nemcsak arról van szó, hogy három-négy millió munkahely végképp megszűnik öt éven belül, hanem arról is, hogy minden negyedik vállalkozás csődbe mehet, mert nem lesz rá szükség! Jönnek a robotok és a mesterséges intelligencia mind több helyen veszi át a munkát, sőt az irányítást is.

Achim Berg konkrét példát is említ, ez pedig a telekommunikációs ágazat. Itt még 400 ezren dolgoztak a kilencvenes években, ma ez a szám alig 20 ezer! Vagyis az ágazat munkahelyeinek a 95%-a 20 év alatt elveszett.

Ugyanígy járhatnak az adótanácsadók is, akiknek igen jól megfizetett munkáját átveszik az algoritmusok! A mesterséges intelligencia olyan tempóban gyilkolja meg a munkahelyeket, hogy azokat semmiképp sem lehet gyorsan pótolni.

Ráadásul nagy presztízsű és jól megfizetett munkahelyek szűnhetnek meg, helyettük pedig alacsony presztízzsel rendelkező gyengén fizetett állások jöhetnek csak létre.

“Davosban, a világgazdasági fórumon erről sokat beszéltek, de Berlinben mintha süketek lennének! Pedig a következő öt évben ez lesz Németország legnagyobb gazdasági és társadalmi problémája, mely alapjaiban rázhatja meg a középosztályt” – nyilatkozta a Bitkom német informatikai társaság elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

Forrás: globoport.hu / dw.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 198 megtekintés

Videó: 52 649 702 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534511

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh