http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9349-azonnal-szukseg-lenne-a-repulogepek-pontos-nyomon-kovetesere#sigProId62610bce5d
A London University professzora szerint azonnal szükség lenne a repülőgépek pontosabb nyomon követésére, különben újabb gép járhat úgy, mint a Malaysia Airlines 370-es járata 2014-ben: eltűnik a radarról, és nehezen, vagy soha nem találják meg.
A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó David Stuples elmondása szerint a repülőgépek nyomkövető rendszerei ma, a Malayisa Airlines Boeing 777-esének katasztrófája után sem elég pontosak, a percenkénti helyzetjelentést csak 2021-től vezetik be, és akkor is csak az új repülőgépeken. Így 23 500 utasszállítón nem lesznek pontos nyomkövető rendszerek, a technológia bevezetése 2040-2050-ig is elhúzódhat - tette hozzá.
Az ENSZ légügyi szerve, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) a 2014 márciusi gépeltűnés után 15 perces helyzetjelentést írt elő, de egyelőre ennek is azok a főként ázsia-óceániai légitársaságok felelnek meg (Qantas, Malaysia Airlines, Singapore Airlines), amelyek sokat repülnek tengerek, óceánok felett, ahol nem teljes a radarlefedettség. Számítások szerint a 15 perces helyzetjelentéssel egy esetleges nyomon nem követett lezuhanás során 170 ezer négyzetkilométernyi területet kellene átkutatni, míg a percenkénti jelentéssel ez a terület 748 négyzetkilométerre csökkenthető.
Az ICAO által meghozott szabályok szerint 2021-től olyan rendszert kell a gépekre telepíteni, amely erős turbulencia, vagy más fizikai behatás, a leadott repülési útvonaltól való eltérés esetén automatikusan bekapcsol, és ebben az esetben kézzel nem iktatható ki. A szabályozás ezen része azért bír nagy jelentőséggel, mert a Malaysia Airlines gépében lévő nyomkövetőket kikapcsolták a lezuhanás előtt, ezért sem tudni, hogy hol csapódott a repülő a tengerbe.
Az MH370-es járat 2014. március 8-án tűnt el a radarernyőkről, a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gép letért az eredeti útvonalától, majd a Dél-kínai-tengerbe csapódott, de pontos helyét azóta sem tudni. A tenger a Boeing 777-es néhány darabját ugyan a partra mosta Afrikához közeli szigeteken, de a gép törzsét, az utasokat és az adatrögzítőket azóta sem találják.
Forrás: MTI