Az alkotmánymódosítás szerint a jelenleg 64 éves elnök addig marad hatalmon, amíg akar.

A nemzetgyűlés döntése Pekingben egyáltalán nem keltett meglepetést, hiszen múlt ősszel megszavazta már ezt a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt. Ehhez módosítani kellett az 1982-es alkotmányt, mely – amerikai mintára –  két periódust irányzott elő minden elnök számára. Hszi Csin-ping jelenleg 64 éves és a régi alkotmány szerint 2023-ban vissza kellett volna vonulnia. Az alkotmánymódosítás szerint azonban addig marad hatalmon, amíg akar.

A korábbi alkotmány azért hozta meg a korlátozó döntést, mert a kommunista Kína első elnöke, Mao Ce-tung élete utolsó szakaszában katasztrofális döntéseket hozott, melyek válságos helyzetbe hozták a Mennyei Birodalmat.

Mao elnök, a “nagy kormányos” 1949 és 1976 között uralkodott Pekingben. Őt követte Teng Hsziao-ping, aki megindította Kínát a reformok útján. Neki ugyan hivatalos tisztsége nem volt, hiszen jócskán elmúlt 70 éves a reformok kezdetén, de mégiscsak ő döntött minden fontos kérdésben. A napi ügyek intézését átengedte a fiatalabb generációnak – a többi között Hszi Csin-ping apjának, aki miniszterelnök-helyettes volt a reformok kezdeti időszakában -, de a stratégiai döntéseket csakis ő hozhatta meg. Éppígy a fontos személyi döntések is a “kis kormányos” kezében maradtak- egészen haláláig.

A nagy vagy a kis kormányos útját követi-e Hszi Csin-ping? Kína stratégiai célja az, hogy utolérje az Egyesült Államokat, és a globális rendszert meghatározó nagyhatalommá lépjen elő.

Teng Hsziao-ping negyven éve megkezdett reformjai ehhez megteremtették a gazdasági alapokat. Politikai téren aligha várható változás : már Teng Hsziao-ping is azt hangsúlyozta a Tienanmen téri vérfürdő után : a gazdaságban minden, a politikában semmi sem változik!

Vagyis a kommunista párt diktatúrája és a piacgazdaság együtt képezi a kínai modellt, melynek egyik mintája Szingapúr volt. Li Kuanjü irányításával a városállam gazdasági csodát produkált, miközben a politikai rendszerben a Li család befolyása meghatározó maradt. Jelenleg Li Kuanjü fia vezeti Szingapúrt.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 262 megtekintés

Videó: 52 643 449 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534259

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh