Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazgatóját szeretné meghallgatni a londoni alsóház arról, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Kedden felfüggesztették állásából a cég igazgatóját.

A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt hétvégi feltáró riportja szerint a londoni székhelyű, New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szóló reklámokkal, politikai üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.   

A Cambridge Analytica alapítói, illetve befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója.   

Az ügyet feltáró oknyomozó médiatevékenységbe bekapcsolódott a Channel 4 nevű, kereskedelmi alapon működő, de közszolgálati feladatokat is ellátó brit televíziós csatorna. A cég Srí Lanka-i üzletembernek álcázott riportere rejtett kamerájával felvette, amint Alexander Nix, a Cambridge Analytica vezérigazgatója elmondja, cége milyen lejárató kampányokkal tud hitelteleníteni politikai riválisokat.   

A Nix által vázolt módszerek között szerepelt légyottok megszervezése prostituáltakkal, valamint olyan helyzetek kialakítása és rögzítése rejtett kamerákkal, amelyekben úgy tűnik, mintha a kiszemelt célpont kenőpénzt venne át.   

A kedd este műsorra tűzött filmben Nix részéről elhangzott az is, hogy 2016-ban a cég szervezte Trump kampányát. A Cambridge Analytica vezetője elmondja azt is, hogy a vállalat kutatásai, elemzései és célzott kampánystratégiája három amerikai szövetségi államban billentette át Trump javára szűk többséggel a választási eredményt.   

A Cambridge Analytica igazgatótanácsa kedd este közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette állásából a cég vezérigazgatóját az ügy teljes körű független vizsgálatának idejére.   

A közlemény szerint az igazgatótanács úgy ítéli meg, hogy Nix titokban rögzített kijelentései nem felelnek meg a cég által vallott értékeknek, és a felfüggesztésről hozott döntés tükrözi, hogy a testület milyen súlyosnak tekinti az ügyet.     

A Cambridge Analytica állítólag még 2014-ben megszervezett egy kvízjátékot a Facebookon, azzal a meghirdetett céllal, hogy a résztvevők elemzést kapnak tipikus személyiségjegyeikről. A játékban 270 ezer Facebook-profil tulajdonosa vett részt, és az ő Facebook-ismerőseik hálózatának elérésével a cég összesen 50 millió, zömmel amerikai Facebook-profil tulajdonosának adataihoz fért hozzá, tudtuk és beleegyezésük nélkül.   

Mindezek alapján a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának elnöke, Damian Collins kedden levelet intézett Mark Zuckerberghez, kérve, hogy a Facebook vezérigazgatója jelenjen meg a bizottság előtt és válaszoljon a testület kérdéseire.   

A bizottság egyébként is vizsgálatot folytat a közösségi portálokon terjedő álhírek ügyében.   

A levélben Collins a Facebook által alkalmazott eljárásrend "katasztrofális hibájának" nevezte a brit és az amerikai sajtó által feltártakat, és közölte, hogy az ügy tisztázásához a portált üzemeltető cég valamely megfelelő hatáskörű, magas beosztású tisztviselőjének pontos magyarázatára van szükség.   

"Reményeim szerint ez a tisztviselő Ön lesz" - fogalmaz a Zuckerbergnek címzett levél.   

Az alsóházi bizottság elnöke hétfőig kért választ arra, hogy Mark Zuckerberg hajlandó-e részt venni a testület meghallgatásán.   

Elizabeth Denham, a brit kormány információs biztosa kedden bejelentette, hogy bírósági felhatalmazásért folyamodik a Cambridge Analytica londoni irodáinak átkutatására.

 

Az EP is magyarázatot vár Zuckerbergtől a Facebook-felhasználók adataival való visszaélés ügyében

Meghívták Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját az Európai Parlamentbe (EP), hogy magyarázatot adjon a cég körül a napokban kirobbant botrányra - jelentette be kedden Antonio Tajani, az uniós képviselő-testület elnöke.

"A Facebooknak egyértelművé kell tennie az 500 millió uniós polgár képviselői előtt, hogy a személyes adataikat nem használják fel a demokrácia manipulálására" - írta Tajani a Twitteren.   

Emellett közölte, meghívták Mark Zuckerberget az EP-be, hogy beszámoljon arról, miként használhatott fel a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég több tízmillió Facebook-profilt az amerikai elnökválasztási kampányban.   

"Mikor fog magyarázatot adni Mark Zuckerberg, hogy mi történt az adatainkkal?" - tette fel a kérdést Guy Verhofstadt, az EP Brexit-ügyi főtárgyalója a Twitteren, botránynak nevezve a történteket.   

Ugyancsak kedden az Európai Bizottság is mielőbbi vizsgálatot sürgetett az ügyben.   

Marija Gabriel, a brüsszeli testület digitális gazdaságért felelős tagja hangsúlyozta: "a személyes adatok védelme az Európai Unió fontos alapértéke".   

Vera Jourová uniós igazságügyi biztos pedig már hétfőn kijelentette, az eset - amennyiben beigazolódik - "borzasztó", s arról tájékoztatott, hogy Washingtonban fel fogja vetni a kérdést a vállalat, illetve az amerikai kormányzat képviselőivel folytatott találkozóin.   

"Az Európai Unió számára elfogadhatatlan a Facebook-felhasználók adatainak politikai célokból való felhasználása" - szögezte le.   

Sajtójelentések szerint a londoni székhelyű, de New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.   

A botrány kirobbanása után letiltották a közösségi oldalról a Cambridge Analyticát, melynek alapítói és befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 347 megtekintés

Videó: 52 644 463 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534297

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh