Az Európai Bizottság elindította a WiFi4EU portál működését, ezzel lehetővé vált, hogy az európai települések a portálon keresztül regisztrálhassanak uniós támogatásért, hogy ingyenes wifi-hozzáférési pontokat létesítsenek közterületeiken - közölte Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos kedden.

Az uniós biztos elmondta, a bizottság május közepén teszi közzé az első pályázati felhívást az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról.   

A tájékoztatás szerint az Európai Unió (EU) a WiFi4EU program keretében 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt ad egy-egy önkormányzatnak, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjanak kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei azonban az önkormányzatot terhelik.   

Az EU 2020-ig összesen 120 millió eurót nyújt az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban - mondta.   

A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk - tette hozzá Marija Gabriel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 782 megtekintés

Videó: 52 646 195 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534371

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh