Több mint százötven dacosan elszánt hitelkárosult fogadalomtételével kezdődött 2011. augusztus 18-án a Hitelkárosultak Pertársasága Mozgalom szervezői megbeszélése a Vasas Szakszervezet székházában Budapesten. A jelenlévők egymás kezét fogva kórusban harsogták: „Kiállok magamért, másokért, emberi jogaimért.” A százötvennél is több – a mozgalom aktív szervezését vállaló - személy az ország majd minden szegletéből érkezett. Sokaknak az útiköltség is anyagi megterhelést jelentett, de igazságérzetétől hajtva eljött, hogy hírül vigye az otthoni sorstársaknak annak a cselekvési tervnek a részleteit, amellyel a döntéshozókból kikényszerítik a helyzet megoldását és a külföldi bankok érdekei helyett a magyar társadalom képviseletét.

Több tucatnyian mondták el véleményüket, javaslataikat. Ezekből az emberekből már nem az elkeseredettség szólt, hanem az ellenállás hangja. A düh és harag. Nem rejtették véka alá csalódottságukat a jelenlegi kormánnyal szemben, amelytől helyzetük megváltozását várták sokan. Ezzel szemben azt érzik, hogy a kormány elárulta őket. Elárulta vágyaikat. Elárulta azokat a reményeket, amelyeket bennük ébresztett választási ígéreteivel. Kimondták: a miniszterelnök gyáva, megalkuvó. Azt is, ha a helyzet gyökeresen nem változik meg a bankok kormányzati megítélésben, rövid időn belül nem kerül felülvizsgálatra a hazai bankrendszer hitelezési gyakorlata, akkor ez a kormány alkalmatlan arra, hogy az országot vezesse. Elmondták, hogy nem fognak visszariadni attól, hogy több százezren utcára vonuljanak, hogy a civil nyomásgyakorlás minden eszközét bevessék azért, hogy a kormányt rákényszerítsék az un. devizaalapú hitelezés egész előtörténetének kivizsgálására és az évezred legnagyobb pénzügyi csalásának leleplezésére. Amely pénzügyileg – valamennyi hitelkonstrukciót számba véve – az ország hatmillió polgárát érinti és nyomorítja meg.

Megfogalmazták a követeléseiket:

A kormány rendelje el, hogy a bankok a devizahitelek törlesztését a szerződéskori állapotra állítsák vissza.

Egyetértve a kormányfő bejelentésével – a monitoring bizottság felállításával – követelik, hogy abban a hitel-károsultak képviselői is kapjanak helyet.

A monitoring bizottság működésének időtartamára függesszék fel a bankok minden jogosítványát a hitelesekkel szemben, hiszen vélhetően nem a hitelesek vannak fizetési elmaradásban, hanem a bankok számlázták túl a szolgáltatásaikat.

Ezzel párhuzamosan a PSZÁF és a Legfőbb Ügyészség indítson közérdekű keresetet a bankok ellen, amelyben megállapításra kerülhet a deviza elszámolású hitelek megtévesztő kiajánlása és a bankok kártérítési felelőssége az érintettekkel szemben.

Voltak, akik nem bízva a magyar hatóságokban egyenesen az Európai Unió Pénzügyi Felügyeletéhez való fordulást sürgették, amellyel azt kívánnák elérni, hogy az európai banki gyakorlat alkalmazását kényszerítsék ki a Magyarországon működő külföldi leánybankoktól.

Végső soron, amennyiben bebizonyosodik, hogy egy nagyszabású csalássorozat áldozatai a magyar hitelesek, akkor kezdődjön büntetőjogi eljárás a bankok vezetői, a hitelközvetítők és mindazokkal szemben, akik a jelen helyzetet előidézték.

E követelések nyomatékosítására augusztus 26-án a mozgalom résztvevői jelen lesznek az élőlánc tüntetésben a Bankszövetség ellen.

Szeptember 12-én ott lesznek a négy nagy országos szakszervezet tüntetésén, ahol munkavállalói minőségükben azért is küzdenek, hogy a munka világát ne rombolhassa le a kormány és ezzel tovább nehezítse saját és családjaik megélhetését.

Szeptember második felében országos nagygyűlésen döntenek az akár több százezer tőke-károsult mozgósításáról egy monstre tüntetésen való részvételről, amely nem csak Budapestre korlátozódna, hanem egy időben az ország számos pontján zajlana. E tüntetések mindaddig folytatódnának, amíg a kormány a megfelelő döntésekre nem szánja el magát.

Megállapították azt is, hogy az eddig tett intézkedések nem oldanak meg semmit. Felszólították a devizahiteleseket, hogy ne fogadják el a felajánlott rögzített árfolyamon való szerződésmódosítást, mert azzal elismernék, legalizálnák a „hibás banki termék” konstrukciót, amivel elveszítik minden jogukat a későbbi kártérítési igényükre.

Forrás: Pertársaság a Hitelkárosultakért

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 757 megtekintés

Videó: 52 650 411 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534578

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh