Kínának és az Egyesült Államoknak el kell kerülnie egy újabb hidegháborút - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap tartott éves sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy az együttműködésen mindkét ország nyer, a konfrontáción viszont veszít.

A miniszter ugyanakkor élesen bírálta az Egyesült Államokat, mondván egyes amerikai politikusok "hazugságokat" és "összeesküvés-elméleteket" terjesztenek az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kínai lépéseket illetően. Úgy fogalmazott: "sajnálatos, hogy miközben a koronavírus még továbbra is jelen van, egy politikai vírus is terjed az Egyesült Államokban, minden lehetőséget kihasználva arra, hogy támadja és becsmérelje Kínát".   

Vang Ji szerint az Egyesült Államoknak és Kínának félre kell tenniük a nézetkülönbségeiket, és együtt kell működniük a vírus elleni harcban. Hozzáfűzte: Kína már több mint 11 milliárd védőmaszkot exportált az Egyesült Államokba, azaz minden egyes amerikai állampolgárra 40 darab maszk jutott.   

A kínai külügyminiszter úgy vélekedett: egyes amerikai politikai erők egy új hidegháború küszöbére próbálják taszítani a két ország kapcsolatait, és néhány amerikai politikus alapvető tényeket hagy figyelmen kívül, és számtalan hazugságot és összeesküvés elméletet kohol Kínával kapcsolatban.   

"Kínának és az Egyesült Államoknak utat kell találnia a békés együttélésre" - mondta, hangsúlyozva, "Kínának nem áll szándékában megváltoztatni az Egyesült Államokat, és még kevésbé kíván a helyébe lépni. Az Egyesült Államok pedig jobban teszi, ha felhagy azzal a reménnyel, hogy képes megváltoztatni Kínát".   

A kínai külügyi tárca vezetője kiemelte: Kína nem keresi a konfrontációt az Egyesült Államokkal, de eltökélt saját szuverenitásának, területi egységének és fejlődésének védelmét illetően.   

Vang Ji elmondta: Kína kész az együttműködésre az új koronavírus eredének feltárását illetően abban az esetben, ha az mentes marad a politikai színezettől. Hozzátette: "álmodoznak" azok, akik kártérítést várnak Kínától a járvány miatt. A külügyminiszter egyúttal méltatta az Egészségügyi Világszervezet vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz munkáját is, és aláhúzta, a "tisztességes" országok változatlanul támogatni fogják a szervezetet.   

A Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezet kapcsán, amelyet május 28-án fogadhat el a kínai parlament, Vang Ji azt mondta: a tervezett törvény egy szűk tevékenységi kört érintene csupán, és semmilyen hatása nem lenne a város szabadságára és jogaira, valamint a külföldi vállalatok érdekeire vonatkozóan. A törvényt haladéktalanul bevezetik majd a különleges közigazgatási státuszú városban - mondta a külügyminiszter.   

Vasárnap ezrek vonultak utcára Hongkongban, hogy tiltakozzanak a törvénytervezet ellen, amely a demokráciapárti politikusok szerint súlyosan aláásná Hongkong autonómiáját.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 710 megtekintés

Videó: 52 651 119 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534780

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh