Az idei kecskeméti nemzetközi repülőnap különlegességének számít, hogy a korábbi három-néggyel szemben ezúttal hét kötelék tart látványos bemutatót. A magyar mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol köteléket is láthat augusztus 3-án és 4-én a közönség.

A repülőnapon egyébként 23 ország 142 légi járműve vesz részt a szervezők közlése szerint.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) két év kihagyás után az eddigi legnagyobb repülőshow-t szervezi meg ebben az évben, az eredetileg tervezett hét óra repülési időt jelentősen meg kellett hosszabbítani a sok külföldi jelentkező miatt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a repülőnapról korábban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a legutóbbi, 2010-es bemutatóhoz képest a jegyárak nem emelkednek. A szervezők emellett gondoltak azokra is, akiknek a pénztárcája nem tenné lehetővé a részvételt a repülőnapon: a megyei kormányhivatalokon keresztül 2000 darab ingyenes belépőt osztanak szét országszerte.

Az érintettek a MÁV és a Volán járatain a helyszínre is térítésmentesen utazhatnak, míg az elővételben jegyet vásárlók féláron vehetik igénybe a vasúti és autóbusz-közlekedést.

A magyarországi repülőnap iránt Nyugat-Európából és Japánból is sokan érdeklődnek és elővételben is sok jegy elkelt. Újdonságként úgynevezett spotter jegyet is válthatnak a "repülési paparazzók", akik a repülőket mindenféle extrém helyzetben szeretik fényképezni.

A légi-show mellett a földön is számos programmal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a most 75 éves légierő történetével, valamint a különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől, a T72-es harckocsiig sok mindennel. Mindezeken felül a gyermekeket játszóházak is várják.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 727 megtekintés

Videó: 52 646 184 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534369

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh