http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/10551-milliok-a-komloi-buszjaratokra#sigProId55325d72fe
Hétmillió forintot nyert a közösségi közlekedés támogatására a komlói önkormányzat. A pénzből a helyijáratú buszok miatt keletkező veszteséget csökkenti a város.
A 2013-ban lezárult többfordulós jogvita óta a komlói önkormányzat és az üzemeltető volán-társaság (jelenlegi nevén Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.) közösen finanszírozza a komlói helyijáratú autóbuszokat. A Pécsi Ítélőtábla akkori jogerős döntése ugyanis előírta, hogy közszolgáltatási szerződésben foglaltakat a buszos cégnek teljesítenie kell, nem csökkenthet vagy szüntethet meg járatokat. Cserébe a működés során keletkező, indokolt veszteségeket az önkormányzat megtéríti a számukra.
Ebben a modellben a város évente százmilliós nagyságrendű összeget fordít a buszvonalak és a járatsűrűség fenntartására. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán most elnyert hétmillió forintos támogatás ehhez nyújt segítséget a városnak. „Komló földrajzi adottságai, a domborzati viszonyok és az egyes városrészek nagy távolsága miatt a megfelelő színvonalú buszközlekedés létfontosságú az itt élők számára. Ezért minden lehetséges eszközt felhasználunk, hogy ennek az anyagi feltételei biztosítva legyenek” – mondta el Polics József polgármester. Elsősorban arra utalva, hogy a város több mint százmillió forintnyi rendkívüli önkormányzati támogatásra is pályázik, amelyet kedvező döntés esetén szintén a buszközlekedés finanszírozására fog fordítani.
Várhatóak átalakítások is a helyi menetrendben, amihez az utasszámlálás már folyamatban van. A cél, hogy a közelmúltban felújított utcákat bekapcsolva úgy lehessen sűríteni a járatok számát, hogy a buszok futáskilométere nem nő. A szolgáltatóval közösen tervezett új menetrend a tervek szerint a jövő év első hónapjaiban léphet életbe.
Forrás: Komló Város Önkormányzat