http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/11265-fiatal-tehetsegekkel-all-szinpadra-a-pecsi-pannon-filharmonikusok-zenekar#sigProId45434e2639
Kedd este a Liszt Ferenc Zeneakadémia operaszakos hallgatóinak fővárosi vizsgaelőadásán, május 29-én Pécsen pedig egy ifjú tehetségeket támogató program keretében áll színpadra a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ).
A pécsi Kodály Központ rezidens együttesének keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a PFZ már többször működött közre a Zeneakadémia végzőseinek vizsgaelőadásán. 2016-ban tavasszal és ősszel a zenekar egy-egy tagjának diplomaelőadásán is a pécsi együttes művészei játszottak - idézték fel. A Zeneakadémián kedd este hét leendő énekművész áll a közönség elé és a legismertebb operák részleteiből válogatnak a vizsgaelőadásuk során.
A pécsi programra térve az együttes beszámolt róla, hogy a PFZ Mesterek és Tanítványaik hangversenye közel egy évtizede nyújt lehetőséget a fiatal tehetséges muzsikusnövendékeknek arra, hogy bemutatkozzanak nagyzenekari produkció szólistájaként. Beszámolójuk szerint a tavaszi válogatóra 30 ifjú tehetség jelentkezett, akik közül a próbajáték során kilenc fiatal állhat közönség elé május 29-én a pécsi Kodály Központban.
A program előkészületei és szervezése során komoly szerepet tölt be Vass András, a PFZ állandó karmestere, aki amellett, hogy zsűritagként a válogató minden részénél jelen van, a hangversenyen a zenekart is dirigálja minden évben.
Pécs mellett Dombóvárról és Zalaszentgrótról is érkeznek az ifjú fellépők, akik saját maguk által választott művekkel készülnek - sorolta a kommüniké arra is kitérve, hogy a programban zongora és hegedű mellett hallható lesz tubaverseny, két klarinétra írt darab, különleges nagybőgő művek, fuvola, szaxofon és gitár is.
A kedvenc tehetségükre idén is szavazhat a közönség online a zenekar honlapján és személyesen a koncerten is.
Forrás: MTI