http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6282-az-iszlam-allam-alapjait-rengette-meg-az-orosz-legiero-beavatkozasa#sigProId14983477c0
Néhány nap leforgása alatt megsemmisítő csapást mért az orosz légierő az Iszlám Állam háttérgazdaságára. A terrorszervezet alapjai megrendültek; az Iszlám Állam új bevételi források után kell nézzen, miközben megkezdődött az eddig “olajozottan” működő zsoldoshadsereg felbomlása.
Szíria ENSZ nagykövete, Bassár Dzsafari szeptember 16-án jelentette be nyilvánosan, hogy Oroszország felhatalmazást kap fegyveres erői bevetésére a Szíriában működő terrorszervezetek ellen. Szeptember 30-án Vlagyimir Putyin orosz államfő megkapta a föderációs tanács felhatalmazását a légierő bevetésére. Még aznap számos légicsapást hajtottak végre a terroristák állásai ellen, és a szíriai kormány engedélyével végrehajtott katonai beavatkozás első három napja gyakorlatilag megsemmisítő csapást mért az Iszlám Állam anyagi háttérbázisára.
Szvetlana Kolodnova, a Ria Novosztyi hírügynökség újságírója értékelte az első három nap eredményeit, és rámutatott arra, hogy az Iszlám Állam gyakorlatilag minden bevételi forrását elveszítette az orosz légicsapások miatt. Megkezdődött a terrorszervezet által uralt területek zsugorodása, és most új területeket próbálnak ellenőrzés alá vonni, de az lehetetlennek bizonyul az orosz légierő állandó jelenléte miatt. Az Iszlám Állam kötelékében harcoló terroristák száma megfogyatkozott, mert a szervezet elveszítette bevételi forrásait, és már nem tudnak zsoldot fizetni. Annak ellenére, hogy a terrorszervezet saját tagjait lefejezéssel fenyegeti arra az esetre, ha elmenekülnek a harc elől, már az első egy nap folyamán az Iszlám Állam több száz zsoldosa hagyta el az országot, főként azokról a területekről, ahol a forráshiány miatt csökkentették vagy teljesen beszüntették a kifizetéseket.
Az Iszlám Állam mindeddig dollármilliókat keresett illegális olajkereskedelemből, olyan módon, hogy az állami olajfinomítók megkaparintása után a munkások számára változatlanul tovább teltek a munkanapok, a terrorszervezet pedig vagy megfélemlítéssel, vagy bérrel gondoskodott az olajipari munkások megtartásáról. Az Iszlám Állam az amerikai beavatkozás mellett zavartalanul működő hátországgal rendelkezett, működését a következő bevételforrásokból biztosította;
- adót szedett az ellenőrzés alá vont területeken,
- templomokat, múzeumokat rabolt ki, nemzetközi szervezett bűnözői csoportok bevonásával illegális ásatásokat folytatott, és a régiségeket, műkincseket külföldre értékesítette a feketepiacon. Emellett jelentős jövedelemre tett szert
- embercsempészetből; azok a szíriai állampolgárok, akik nem akartak az Iszlám Állam fennhatósága alatt élni, jelentős összegért megválthatták magukat. Megfelelő összeg kifizetése esetén a terrorszervezet kicsempészte őket az ország területéről. Az online közösségi hálók – pl. Facebook – használatával szintén keresték azokat a személyeket, akik el akarják hagyni a háború sújtotta országot. Az embercsempészek bevétele közvetlen az Iszlám Állam költségvetésébe jut.
A terrorszervezet ezen tevékenységeit mindvégig zavartalanul folytatta az amerikai beavatkozás 13 hónapja alatt. Az amerikai légierő gépei 2014. szeptember 22-e óta hajtanak végre légicsapásokat Szíria területén. A beavatkozás a kormányerők felőrléséhez vezetett, miközben a terrorszervezet stabil anyagi háttérbázist épített ki és tavasszal már az állami működés jegyeit mutatta. Kolodnova rámutatott, hogy az orosz beavatkozás első 3 napja ezt az anyagi háttérbázist megsemmisítette. A terroristák nem jutnak bevételhez az olajkutakról, és az orosz légierő állandó jelenléte miatt nem érkeznek már azok a konvojok sem, melyek eddig készpénzt szállítottak a zsoldok kifizetésére.
Ugyanakkor, a gazdasági háttér felszámolása nem egyedül az orosz légierő beavatkozásának köszönhető. Észak-Irakban a kormányerők szintén kiszorították a terroristákat az eddig általuk ellenőrzött olajkutaktól. Az iraki olajkutak elvesztése az Iszlám Állam bevételeinek csökkenéséhez vezetett; a szervezet emiatt elkezdte előnyben részesíteni a fegyverkezés célú kiadásokat, miközben a fenntartás terén kiadáscsökkentést hajtottak végre. Egyes régiókban nem tudnak már az emberek stabil megélhetését biztosító gazdaságot működtetni, emiatt a helyiek nem tudnak adót fizetni sem. Az állandó elvándorlás szintén fokozatosan csökkentette az Iszlám Állam adóbevételeit.
Ennek ellenére, a legnagyobb csapást az orosz légierő beavatkozásának első három napja jelentette. Az Egyesült Államok térségi szövetségesei az elmúlt egy év folyamán készpénzes konvojokkal biztosították, hogy a terrorszervezet rendszeresen és megbízhatóan tudjon zsoldot fizetni. Ezek a konvojok azonban már nem érkeznek; a felforgatásba bevont harmadik fél az orosz vadászrepülőgépek állandó jelenléte mellett nem vállalja a nagymennyiségű készpénz utaztatásának kockázatát.
Annak érdekében, hogy az Iszlám Állam új alapokra helyezze gazdaságát, szüksége lenne a Tartus és Latakia területén található kikötőkre. Mivel mindkét városnak vannak olyan repülőterei, amit az orosz légierő gépei a légicsapások kiindulópontjaként használnak, a két kikötőváros elfoglalása lehetetlenné vált az Iszlám Állam számára. Ezzel a Szíria területén működő terrorszervezet sorsa megpecsételődött; az Egyesült Államok légi támogatást és légvédelmet fog biztosítani a terroristák számára, vagy az Iszlám Állam hónapok leforgása alatt megszűnik létezni, és Szíriában a legitim államhatalom stabilizálódik.
A terrorizmus elleni hatékony fellépés láttán azonban már az első nap során több száz, az Iszlám Állam kötelékében működő személy menekült el Szíriából. A zsoldosok a közelgő bukás miatt tömegével hagyják el az országot, miközben Európa továbbra is befogadó, és naponta több ezer bevándorló érkezik a Balkán-félsziget irányából. Azok a zsoldosok, akik nem ideológiáért és elferdített vallási tételekért, hanem pénzért harcoltak az Iszlám Állam kötelékében, Európa felé vették az irányt, és amennyiben az Európai Unió továbbra is cselekvésképtelen marad, a magyar hatóságoknak gondoskodnia kell arról, hogy hazánk területére a Balkán felől érkező illegális bevándorlók ne léphessenek be.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...