http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/1200-dr-horvath-csaba-docens-politologus-a-politikai-kulturankrol#sigProId2b5a30c2da
A Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület által szervezett Közéleti Klub előadójaként legutóbb dr. Horváth Csaba egyetemi docens, politológus és prof. dr. Kiss László alkotmányjogász vendégeskedett városunkban.
Dr. Horváth Csaba előadásában időszerű kérdéseket boncolgatott. Két témában osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, egyrészt arról beszélt, hogy miként áll Magyarország a jogállamiság területén, másodsorban pedig hazánk és az EU kapcsolatát vette górcső alá.
A Pécsett élő politológus a rendezvény előtt készséggel állt a média rendelkezésére. Kérdésünkre, a mai magyar társadalom hangulatát egyértelműen rossznak ítélte, aminek véleménye szerint elsősorban gazdasági okai vannak. Magyarország egyszerűen nem tud kikeveredni abból a gazdasági válságból, ami már legalább 25 éve sújtja az országot.
Politikai szempontból, ha lehet még aggasztóbb a helyzet. A pártok – függetlenül attól, hogy kormánypártról, vagy ellenzéki pártról van szó – a lakosság körében katasztrofálisan alacsony szimpátiával rendelkeznek. Ugyanez áll a párt- és állami tisztségviselőkre. Ebből kifolyólag a lakosság fele passzív, nem is megy el szavazni. Be kell látni, az ország 2/3 része nem szereti a politikát.
Horváth Csaba szerint helyre kellene állítani a politika becsületét, a társadalom önértékelését.
Jóval szerényebbnek kellene lenni politikusainknak, nem ellenségnek, hanem ellenfélnek illene tartani a másikat. Úgy látja, van még mit tanulnunk Európától. Már csak ezért is, mivel a magyar demokrácia még csak 22 éves, az angol közel kétszáz.
Zárásként egy másfél hónapja készült felmérés döbbenetes eredményét hozta fel a politológus. E szerint mi, magyarok vagyunk a világ legelkeseredettebb népe. Sokkal elkeseredettebbek, mint azt valós helyzetünk igazolná. Az afrikaiak, indiaiak, kínaiak sokkal boldogabbak, mint a magyar. Ebben – úgy véli Horváth Csaba – azért a politikának is van szerepe.
Majd befejezésként hozzátette: Magyarországnak nagy szüksége lenne egy erkölcsi megtisztulásra, az egész politikának az átformálódására, de ez a jövő zenéje, hogy sikerül-e?
Forrás: komlo.hu