Kétségtelen, hogy városunkban több közlekedési beruházás történt az elmúlt évek során. Alapesetben ennek természetesen minden közlekedőnek örülnie kellene… 

Komlón azonban  a változtatások sok esetben nem jobbá, hanem nehezebbé tették a gépkocsivezetők életét. Most induló sorozatunkban ezeket a „félresikerült” átépítéseket igyekszünk csokorba gyűjteni. Bár arra kevés az esély, hogy utólag bármit változtassanak a döntéshozók a már elkészült műveken, arra azonban talán van esély, hogy az e következő időszakban azoktól is tanácsot kérjenek a hasonló beruházások tervezése, kivitelezése előtt, akik naponta járják az utakat – mindegy, mekkora járművekkel…

Elsőként a Templom-térrel és környékével kezdünk. A Bajcsy-utcán a városközpont felé haladva máris ott „díszeleg” egy teljesen felesleges sebességkorlátozó tábla. A 40 km/ó utasítást ugyanis a KRESZ szerint feloldja a legközelebbi útkereszteződés, mely a táblától éppen 5 méterre van…

Aztán elérkezünk a múlt század harmincas éveit visszaidéző (a városlakók döntő többsége szerint teljesen feleslegesen visszaépített) „diadalívekig”. Nincs információnk ezek létrehozásának költségéről, az viszont teljesen bizonyos, hogy ezt a pénzt  sokkal fontosabb  dolgokra is lehetett volna költeni. De ha már megépítették őket, akkor figyelembe kellett volna venni a közlekedési helyzetet is.

Mert az építmények mellett több méteres kihasználatlan felületet térköveztek le értelmetlenül, miközben az arra haladó járműveknek folyamatosan „centizniük” kell az egymás melletti elhaladáskor, a ki- és bekanyarodáskor egyaránt. (Zárójelben azért itt és most rögtön jegyezzük is meg: mindenütt, ahol átépítenek valamilyen közlekedési utat, csomópontot, a megnövekedett forgalomra való tekintettel igyekeznek az átbocsátóképesség növelésére – kivéve Komlót.)

De haladjunk tovább! A Kossuth Lajos utcáig tartó mintegy 50 méteres szakaszon elég széles az úttest ahhoz, hogy akár három – bármilyen szélességű – jármű elférjen egymás mellett. A döntéshozók azonban úgy érezték, az egyik oldalon „Megállni tilos” jelzőtáblát kell elhelyezni. A baj „csupán” annyi, hogy ez a korlátozás az óvoda bejárata előtti szakaszra vonatkozik!

Az a szülő, aki olyan elvetemült, hogy autóval szállítja óvodába csemetéjét, nem állhat meg az ovi bejáratánál… Tovább kell haladnia! Aztán ahol tud, megfordulhat (ha éppen sem szemből nem jön senki, sem mögötte nem érkezik  jármű – mert erre azért a reggeli órákban szép számmal közlekednek mentők, betegszállítók, kőszállító teherautók és a közeli TÜZÉP-telepre áruért haladó járművek – majd ha sikerült megfordulnia és kiszállt a gyermekkel, ugyancsak várakozhat arra, amikor mindkét irányból „szabad a pálya” és akkor futás a túloldalra a gyerkőccel (gyerkőcökkel).

Normális megoldás Önök szerint is ugye? Mert szerintem nem!

De még mindig van egy (nem is kicsi) probléma ezzel a szakasszal! Ahol ugyanis ki kell kanyarodni a Kossuth Lajos utcára, ott sikerült felfesteni egy elég jelentős területre a „forgalom elől elzárt területet” jelentő csíkozást…

Hogy ezzel mi a baj? Nem sok…

„Csupán” annyi, hogy aki annak idején megtanulta a KRESZ-t az tudja: aki egy úttestről balra kíván kanyarodni, annak a felezővonal mellé kell besorolnia. Ám (bár itt nincsen felfestve a felezővonal), aki az úttest közepére húzódik, az gyakorlatilag forgalmi dugót okoz. Azok a járművek ugyanis, akik a keleti irányból (a volt Carbon felől) érkezve szeretnének a Templom-tér felé kanyarodni, nem tehetik, mert nincs számukra hely, esetleg szabálytalanul ráhajtanak a csíkozott (azaz, a forgalom elől elzárt) területre.
   
Ahhoz képest, hogy itt mindössze egy alig 100-150 méteres szakaszról beszélünk, elég soknak tűnik a közlekedők napi életét nehezítő tényező – melyek egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna!

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 149 996 megtekintés

Videó: 52 665 911 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535759

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh