Több mint 150 milliós összköltségű infrastrukturális fejlesztés indulhat rövidesen a Komlói Ipari Parkban. A pénz fele, mintegy 80 millió forint egy sikeres pályázat révén áll majd rendelkezésre.

Hivatalosan az önkormányzat tulajdonában álló Komlói Fűtőerőmű Zrt. adta be a pályázatát az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programjának vonatkozó fejezetére. A bírálóbizottság tegnapi döntése szerint a teljes projektösszeg felét, egészen pontosan 78 157 464 forintot meg is kapott a pályázat. A szerződés aláírására rövidesen sor kerül, így jövő elején kiírhatóak lesznek a közbeszerzési pályázatok a kivitelezési munkákra. A teljes beruházás várhatóan a következő év végére fejeződik majd be.

- Az elnyert összeg a saját fejlesztési forrásainkkal kiegészítve lehetővé teszi, hogy számottevő infrastrukturális fejlesztést hajtsunk végre az ipari parkban – nyilatkozta Polics József polgármester. Ez egész konkrétan utak, járdák és közvilágítás kiépítését, valamint a csapadékvíz-elvezetés megoldását jelenti a Tröszt utcában és környékén.

– Ahhoz, hogy további befektetőket és munkahelyteremtő vállalkozásokat csábítsunk Komlóra, elengedhetetlen, hogy megfelelő feltételeket teremtsünk számukra. Ehhez az első lépés egy olyan környezet megteremtése, ahol a nélkülözhetetlen közműveken túl megfelelő utak és egyéb infrastrukturális elemek is elérhetővé válik. Erre építve megnyílhat az út a helyi ipar további fejlesztése előtt – sorolta a további várható előnyöket a városvezető.

Forrás: Komló város Hivatalos Kommunikációja

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 680 megtekintés

Videó: 52 662 176 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535555

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh